Kiakadtak a séfek a kajapornón

Vágólapra másolva!
Kitweeteljük, lájkoljuk, válaszolunk a kommentekre, és már ki is hűlt az ebéd
Vágólapra másolva!

Elege lett az ételeiket lefotózó vendégekből két Michelin-csillagos francia séfnek. Gilles Goujon, a dél-franciaországi Fontjoncouse-ben található 3 Michelin-csillagos L'Auberge du vieux puits séfje szerint az ilyen vendégek neveletlenek, ráadásul azzal, hogy közösségi honlapokra töltik fel a képeket, „elveszik a meglepetés erejét, és egy kicsit a szellemi tulajdonomat is”.

Az északfrancia La Madelaine-sous-Montreuilben található Grenouillere séfje, Alexandre Gauthier pedig azt fontolgatja, hogy fényképezni tilos szimbólumokkal látja el a menüt. Gauthier szerint elkeserítő, hogy az emberek az ételt fotózzák, ahelyett, hogy azokat kapnák le, akikkel együtt esznek.

"Kitweeteljük, lájkoljuk, válaszolunk a kommentekre, és már ki is hűlt az ebéd" - idézte a BBC.