Az ukrán tüntetések legvéresebb napja

2014.02.19. 05:16

Egy békésnek indult demonstráció több mint húsz ember halálát követelő összecsapássá alakult. A fővárost lezárták, a Függetlenség tere éjszaka is lángolt. Az ellenzék éjjel sem tudott megállapodni az államfővel, a nyugati országok egyelőre nem avatkoznak be, de Németország már nem tartja kizártnak, hogy az EU szankciókat vezessen be Ukrajna ellen. Ez történt kedd délelőtt óta Kijevben.

Kedden este harckocsik indultak a kijevi Függetlenség téren, a Majdanon hónapok óta tüntető ellenzékiek ellen, miután délelőtt összecsapások kezdődtek az EU-párti demonstrálók és a rendőrök között. Huszonöt ember halt meg Kijevben a rendőrök és a kormányellenes tüntetők összecsapásaiban - közölte szerda reggel összesítésében az ukrán egészségügyi minisztérium.

A heves összecsapás egy békésnek szánt ellenzéki meneteléssel kezdődött, amely akkor durvult el, amikor néhány száz méterre a parlament épületétől rohamrendőrök tartóztatták fel a tüntetők menetét. Az összecsapásokban több rendőr és tüntető is meghalt.

A rendőrség délután hatig adott ultimátumot a tüntetőknek, hogy hagyják el a főteret, és szüntessék be az erőszakot. Az ultimátum lejárta után nem sokkal a rendőrök megkezdték a Majdanon a barikádok ostromát, páncélozott harckocsikat is bevetettek. Az ellentüntetők Molotov-koktélokkal, utcakövekkel, és több forrás szerint fegyverekkel válaszoltak az egyébként állítólag éles lőfegyvereket is bevető rendőröknek. Szerda hajnalra már húsz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, nagyjából ugyanannyi tüntető halt meg, mint amennyi rendőr.

A hatóságok szinte ellehetetlenítették a közlekedést a fővárosban. Délben a metrót állították le terrorfenyegetettségre hivatkozva, majd arról érkeztek hírek, hogy a reptereket is lezárták, de erről később ellentétes információk is megjelentek. Éjféltől a rendőrség lezárta a Kijevbe vezető főbb utakat, hogy ne érkezhessen utánpótlás a tüntetőkhöz, ennek ellenére többen is útnak indultak. Az ellenzéki tévé három óráig nem sugározta adását, mert a kijevi kábelszolgáltatók indoklás nélkül megszakították, de éjfélkor visszakapcsolták.

Kedden lángba borult Kijev - Kattintson a galériáért!Forrás: AFP/Genya Savilov

A zavargások más városokra is átterjedtek, Lvivben például a tüntetők elfoglalták a rendőrség és az ügyészség egyik épületét, majd egy laktanyát is, ahonnan fegyvereket zsákmányoltak. A helyi polgármester a kormányt tette felelőssé az erőszakhullámért, és az utcára hívta a város lakóit, hogy álljanak ki a fegyvertelenekért, de tartózkodjanak az önbíráskodástól.

Eredménytelen tárgyalás

Keddről szerdára virradóra Janukovics tárgyalt az ellenzék vezetőivel, azonban a megbeszélés nem hozott eredményt. Vitalij Klicsko szerint az államfő azt akarta, hogy a tüntetők feltétel nélkül hagyják el a Majdant, valamint az ellenzéki politikus szerint Janukovics a zavargásokra sem reagált megfelelően.

Kedden éjjel a kormánypárt szóvivője azt mondta, hogy Janukovics az ellenzéki vezetőkkel történt tárgyalás után beszédet kíván intézni az ukrán néphez, azonban a televíziós bejelentés egyelőre elmaradt. Janukovics hajnalban állítólag megpróbálta felhívni Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt, de nem sikerült elérnie. 

Éjjel is lángolt a Majdan. Kattintson a galériáért!Forrás: MTI/EPA/Alekszej Furmar

Több nyugati ország vezetője is közleményben ítélte el az erőszakot, és arra kérte az ukrán kormányt, hogy vonja vissza a fegyveres egységeket. Joe Biden amerikai alelnök telefonon beszélt Janukoviccsal, és önmérsékletre szólította fel. A kijevi amerikai nagykövet azt közölte, hogy keddtől az Egyesült Államok Janukovicsot tartja felelősnek mindenért, ami Ukrajnában a tüntetésekkel összefüggésben történik. 

A német kormány szerint az Európai Uniónak meg kell fontolnia a személyre szabott büntetőintézkedéseket a kijevi tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt. A berlini vezetés mostanáig azt az álláspontot képviselte, hogy a szankciók nem célravezetők. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint "mindazoknak, akik felelősek a kijevi belvárosban vagy Ukrajnában máshol vérontáshoz vezető döntésekért, számolniuk kell azzal, hogy Európának át kell gondolnia a személyi szankciókra vonatkozó eddigi visszafogottságát".

Szerda hajnalban újabb rohamot indított a rendőrség, amely visszafoglalta a főtér egy részét, viszont a tüntetők egyelőre nem hagyták el az Európához tartózásukat jelképező teret.