Janukovicsék szerint megvan az egyezség

Vágólapra másolva!
Megállapodás született az ukrán belpolitikai válság megoldása érdekében Viktor Janukovics elnök, az uniós külügyminiszterek és az ellenzék képviselői között az éjszakai tárgyalásokon – közölte az ukrán elnöki sajtószolgálat pénteken reggel. Az ellenzék és az unió részéről egyelőre nem erősítették meg az egyezséget. 
Vágólapra másolva!

Az ukrán elnöki hivatal tájékoztatása szerint a megállapodást pénteken délben írják alá. Más részletek nem ismertek az egyezségről. Frank-Walter Steinmeier német, Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, Viktor Janukovics államfő és a három ellenzéki párt vezetője, Arszenyij Jacenyuk, Vitalij Klicsko és Oleh Tyahnibok, illetve Vlagyimir Lukin, Oroszország emberi jogi ombudsmanja közötti tárgyalások egész éjszaka, kilenc órán át zajlottak.

Néhány perccel az elnöki hivatal közleménye előtt vált ismertté diplomáciai forrásokból, hogy a megbeszélések helyi idő szerint pénteken reggel 7.30-kor értek véget, és rövid szünet után, a délelőtt folyamán folytatódnak. Diplomaták csak arról tájékoztattak, hogy a megbeszélések "nagyon nehezek" voltak.

Helyszíni jelentések szerint a nyugodt éjszaka után a péntek reggel is viszonylagos nyugalomban telik a kijevi főtéren. Néhány ezren vannak a Majdanon, és készülnek a rohamrendőrök esetleges újabb ostromára, gumiabroncsokat cipelnek a barikádokhoz az Insztitutszka utcából. A Majdanon létesített barikádoknál, illetve a tér környéki utcákon rohamrendőrök jelenleg nincsenek.

A Szegodnya című napilap híre szerint a tüntetők pénteken lezárták a boriszpili repülőtér felé vezető utat. Mintegy ötezer ember gyűlt össze a légikikötő felé vezető út egyik kereszteződésénél, barikádot emelnek, és gumiabroncsokat halmoznak fel. Koordinátoruk azt mondta a lapnak, hogy a tüntetők meg akarják akadályozni, hogy a parlamenti képviselők távozzanak az országból. Korábban az ukrán internetes oldalakon olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a képviselők családostul hagyják el az országot.

Az ukrán egészségügyi minisztérium péntek reggeli tájékoztatása szerint a kijevi összecsapások kezdete, kedd óta összesen 77-en haltak meg az ukrán fővárosban. A belügyminisztérium közleménye szerint 16-ra emelkedett a megölt rendőrök száma, és 130 rendőrt szállítottak kórházakba lőtt sebekkel.

Az UNIAN hírügynökség szerint lemondott Jurij Dumanszkij altábornagy, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese, tiltakozva az ellen, hogy a hatalom megpróbálja bevonni a hadsereget a válság rendezésébe. Közben Jurij Lucenko volt belügyminiszter felszólította a lvivi rendvédelmi szervek szolgálatban lévő és egykori tagjait, hogy fegyverrel induljanak Kijevbe a kormányellenes tüntetők védelmére.

Kövesse percről percre az ukrajnai híreket!