Hanggránáttal oszlattak palesztinokat Jeruzsálemben

Vágólapra másolva!
A Mecsetek terén csaptak össze az izraeli rendőrökkel, miután megdobálták a látogatókat.
Vágólapra másolva!

Izraeli rendőrök hatoltak be kedd reggel Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terére, hogy szétoszlassák palesztinok egy csoportját, akik az után kezdtek tüntetni, hogy zsidó látogatók és turisták előtt megnyitották a tér egyetlen nem muzulmánokat is beengedő kapuját – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Több tucat, részben arcát kendőkkel eltakaró palesztin fiatal kövekkel és petárdákkal dobálni kezdte a biztonsági erőket, akik nagy erőkkel betörtek a térre, és három embert őrizetbe véve feloszlatták a tömeget. Az izraeli rendőrségi szóvivő elmondta, hogy hanggránátokat is bevetettek a tüntetők ellen, de könnygázt nem. A rádió értesülései szerint a zavargásokban két rendőr könnyebben megsebesült, míg palesztinok tizenkét sebesültről, köztük két súlyos sérültről számoltak be.

Palesztin források szerint azért tört ki a lázongás, mert a fiatalok attól tartottak, hogy izraeli zászlót tűznek ki a Mecsetek terén. Később sor kerülhetett könnygáz bevetésére is, mert a palesztinok sérüléseit gáz belélegzése és gumilövedékek okozták.

A parlament kedden a tervek szerint olyan képviselői indítványt vitat meg, amely a Mecsetek terének (zsidó nevén a Templomhegynek) a bekebelezését javasolja. Az „izraeli fennhatóság elvesztése a Templomhegyen” című indítvány első olvasata Benjámin Netanjahu kormányfő Likud pártbeli riválisának, Móse Feiglin képviselőnek a javaslatára került a knesszet elé, és várhatóan viharokat kavar mind az izraeli parlamentben, mind a közel-keleti térségben. A kérdés nemcsak Jeruzsálemben, hanem a palesztinok körében és Jordánia fővárosában is komoly érdeklődésre tart számot.

A muzulmánok és a zsidók is magukénak érzik

Az elmúlt években több kísérlet történt a vallásos nacionalisták részéről a Templomhegyen lévő status quo megváltoztatására, mert az érvényben lévő jogszabályok ugyan elvileg engedik a zsidók számára a Mecsetek terére látogatást és az ottani imádkozást, de a rendőrségnek joga van megvétózni ezt, és a gyakorlatban meg is akadályozzák mind az ottani imát, mind a zsidók feltűnő jelenlétét. A tiltás oka a közrend védelme, mert zsidók megjelenése vagy imádkozása már többször zavargásokhoz vezetett ezen a helyen. Például 2000 szeptemberében Ariel Saron akkori miniszterelnök-jelölt látogatása volt a második palesztin felkelés (intifáda) kirobbanásához vezető utolsó szikra.

A Mecsetek terét közösen igazgatja Jordánia kormánya a muzulmán vallási hatósággal, noha Izrael az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalta, majd annektálta Kelet-Jeruzsálemet és benne az óvárost. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, amely otthont ad az al-Aksza mecsetnek, valamint a Sziklatemplomnak is. A zsidók számára is különös jelentőségű ez a pár száz négyzetméteres terület, mert ezen a helyen állt a rómaiak által 70-ben lerombolt jeruzsálemi szentély, emiatt a helyet Templomhegynek hívják, és szakrális jelentőséggel bír.