Észak-Korea kilőtt négy rövid hatótávolságú rakétát

Vágólapra másolva!
A szomszédban épp gyakorlatozik az amerikai hadsereg.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea kilőtt négy rövid hatótávolságú rakétát csütörtökön a Japán-tenger irányába – közölték dél-koreai védelmi minisztériumi források. Észak-Korea helyi idő szerint 17 óra 42 perckor hajtotta végre a kilövést egy, a dél-koreai határ közelében található állásról. A szöuli illetékesek egyelőre nem közöltek több információt a kilövéssel kapcsolatban.

A Koreai-félsziget közelében jelenleg is zajlik Dél-Korea és az Egyesült Államok közös éves hadgyakorlata, amelynek megtartása ellen Phenjan korábban hevesen tiltakozott. A gyakorlat tavaly is feszültségeket szült a térségben, akkor Észak-Korea több rakétatesztet hajtott végre, valamint atomháborúval fenyegette meg Szöult és Washingtont.