Janukovics továbbra is Ukrajna elnökének tekinti magát

Vágólapra másolva!
Állítólag egy Moszkva melletti szanatóriumban van, és védelmet kért az oroszoktól.
Vágólapra másolva!

Viktor Janukovics továbbra is Ukrajna törvényes elnökének tekinti magát – közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.

A Kijevből elmenekült és az ukrán parlament által múlt szombaton leváltott, nemzetközi körözés alatt álló politikus, aki nem hivatalos orosz sajtóértesülések szerint egy Moszkva környéki szanatóriumban tartózkodik, állítólag az ukrán szélsőségesekkel szemben kért védelmet az orosz hatóságoktól.
Egy, a moszkvai hatalomhoz közel álló forrás nem sokkal ez után közölte, hogy Moszkva garantálja Viktor Janukovics személyes biztonságát, mégpedig Oroszország területén. A névtelenül nyilatkozó orosz illetékes az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy Janukovics fordult védelemért az orosz hatóságokhoz.

Közleményében Viktor Janukovics, szavait az ukrán néphez címezve azt hangsúlyozta, hogy őt az ukrán állampolgárok szabad akaratnyilvánítása alapján választották meg elnöknek, s nem tudja közömbösen szemlélni a hazájában történő tragikus eseményeket. Úgy vélte, hogy az általa és az ukrán ellenzéki vezetők által a nyugati partnerek jelenlétében múlt pénteken aláírt válságrendezési megállapodás egyelőre nem teljesült.

Janukovics szerint Ukrajna számos városának utcáin "a szélsőségesek orgiája zajlik". Közölte, hogy őt és munkatársait fizikai leszámolással fenyegetik. Ezért kellett személyes védelmet kérnie a szélsőségesekkel szemben.

Janukovics szerint "mindannak, ami most a Verhovna Radában (az ukrán parlamentben) történik, nincs törvényes jellege". Ezt azzal indokolta, hogy a határozatokat a korábban kormányzó Régiók Pártja és más frakciók hiányzó tagjai nélkül fogadják el. Ezek a képviselők "féltik a biztonságukat, néhányukat fizikai erőszak érte, s ezért kénytelenek voltak elhagyni Ukrajna területét" - írta.

A magát továbbra is törvényes ukrán államfőnek tekintő politikus kijelentette, elhatározta, hogy a végsőkig küzdeni fog az Ukrajna mély politikai válságából kivezető fontos, kompromisszumos megoldás végrehajtásáért, egyúttal az alkotmányos rend helyreállítására szólított fel.

Janukovics szerint nyilvánvalóvá vált, hogy Ukrajna délkeleti részén élő lakosság nem fogadja el az "anarchiát és az országban uralkodó törvénytelenséget, amikor a minisztériumok vezetőit a téren (a kijevi főtéren) tartózkodó tömeg választja meg". Közölte, hogy mint hivatalban lévő elnök nem engedte meg az ukrán fegyveres erőknek, hogy beavatkozzanak a belpolitikai eseményekbe, és erre ad most is utasítást.

Szergej Markov orosz politológus szerint Viktor Janukovics valószínűleg ideiglenes menedékjogot kap Oroszországban, mert "a(z ukrán) neonáci bandák le akarnak számolni vele". A Politikai Kutatások Intézetének igazgatója ugyanakkor úgy véli, az ukrán politikus kérelme azt jelenti, hogy Janukovics zavarban van, s továbbra is csak magára és nem a választóira gondol.