Korrupcióval vádolták, lemondott, most kimondták, hogy nem volt korrupció

Vágólapra másolva!
A német államfő két éve távozott posztjáról.
Vágólapra másolva!

Felmentette a hannoveri tartományi bíróság Christian Wulff volt német államfőt a jogtalan előny elfogadásának vádja alól. A bíróság felmentette az ügy másik szereplőjét is, Daniel Groenewold filmproducert, akit jogtalan előny nyújtásával vádoltak meg.

A hannoveri ügyészség szerint a producer kifizetett egy 719,40 eurós (mai árfolyamon durván 200 ezer forintos) szállodai számlát a politikus helyett, aki cserébe segített támogatást szerezni egy filmhez, ami korrupciót jelent. A bíróság szerint azonban nem történt bűncselekmény.

Az eset, amely miatt két éve Wulff lemondott, még 2007-es. Akkor Wulff még Alsó-Szászország miniszterelnöke volt, Groenewold fizette a kormányfő és felesége nyaralását egy ötcsillagos szállodában az észak-németországi Sylt szigetén. Ez tiltott adománynak, sőt vesztegetésnek is minősülhet, hiszen nem sokkal korábban a tartományi kormány négymillió euró értékben kezességet vállalt Groenewold egyik érdekeltségéért.

Christian Wulff az első volt német államfő, aki ellen büntetőper indult. A konzervatív CDU egykori politikusa 2012 februárjában mondott le, miután a mentelmi jogának a felfüggesztését kérte a törvényhozástól a hannoveri ügyészség.