A Krímben provokálnak az oroszok

Vágólapra másolva!
Amíg Putyin az európai vezetőkkel beszélget telefonon a béke fontosságáról, addig Ukrajnában orosz inváziótól tartanak. Orosznak tűnő repülők, páncélos járművek és fegyveresek lepték el a Krímet pénteken.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral, David Cameron brit kormányfővel, és az Európai Tanács elnökével péntek délután. Mindannyian elmondták, hogy kiemelt fontosságúnak tartja az ukrán helyzet stabilitását, illetve az erőszakos cselekmények megakadályozását.

A Krímben, az ukrán válság új gócpontjában viszont nem látják ilyen megnyugtatónak a helyzetet: az ukránok szerint jelenleg orosz invázió folyik a félszigeten. Olekszandr Turcsinov, Ukrajna ideiglenes elnöke nyílt agresszióval vádolta meg Oroszországot péntek este. Azt mondta, hogy Moszkva a 2008-as grúz háborút megelőzőhöz hasonló forgatókönyv szerint jár el, ott a konfliktus kirobbantása után kezdték meg a terület annektálását. Olekszandr Turcsinov felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy állítsa le a provokációkat a Krímben.

De mivel provokált Putyin?

  • A szevasztopoli nemzetközi repülőtérre vezető utakat már csütörtök éjjel lezárták a katonai teherautók és oroszbarát fegyveresek.

  • Péntek délután a szimferopoli polgári reptérnél is fegyveresek jelentek meg. A több száz katona zöld terepszínű, rangjelzés nélküli egyenruhában, és automata fegyverekkel a kezükben biztosították a területet. Törölték a Szimferopoliból induló és oda érkező járatokat, lezárták a légteret a félsziget fölött.

  • A Belbek katonai repülőtérnél is fegyveresek és katonai szállítókocsik zárták el a bejáratokat. Arsen Avakov ukrán külügyminiszter szerint az orosz haditengerészet fekete-tengeri flottájának tagjai jelentek meg a repülőtérnél - ezt a flotta szóvivője tagadta.
  • Ismeretlen, az oroszokhoz lojálisnak látszó fegyveresek jelentek meg a krími parlamentnél, az állami televíziónál és a telefonközpontoknál is. Ismeretlen fegyveresek foglalták el a krími tévétornyot is.

  • Szemtanúk elmondása alapján 13 orosz repülőgép körülbelül 2000 orosz katonát vitt a szimferopoli légi bázis közelébe – ezt az információt egyelőre nem erősítették meg.
  • Több tucat orosz katonai szállítót, és hét páncélos szállítót is láttak a Szevasztopol felé vezető utakon.

Az orosz külügyminisztérium közleményben megerősítette, hogy az orosz fekete-tengeri flotta megerősíti a Krím félsziget területén a saját bázisát. Szerintük az orosz flottamozgások az ukrán fél értesítésével történtek.Vitaly Churkin, az orosz ENSZ-nagykövet szerint a Krímben történt orosz katonai mozgások közül egyik sem lépte túl az orosz-ukrán bilaterális megállapodások kereteit, ezeket továbbra is tiszteletben fogják tartani.

Obama pénteken a Fehér Házban elmondott beszédében reagált az ukrán eseményekre. Figyelmeztette Oroszországot, hogy bármilyen orosz katonai intervenciónak „ára lesz”. „Ukrajna szuverenitásának, vagy területi integritásának megsértése súlyosan destabilizáló hatású lenne, ez pedig nem érdeke sem Ukrajnának, sem Oroszországnak, sem Európának” – mondta.