Milyen a világ Putyin szerint?

ukrajna, oroszország, válság, háborús fenyegetés
Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótájékoztatója az ukrajnai helyzetről 2014. március 4-én
Vágólapra másolva!
Putyin ugyanazt játssza el Ukrajnában világpolitikai pályán, amire egész oroszországi hatalmát alapozza: mindenkinek mindent szabad, egészen addig, amíg egy nála befolyásosabb ember az útjába nem áll. Pedig két éve úgy nézett ki, hogy nem lesz ilyen könnyű dolga.
Vágólapra másolva!

Az orosz emberek és az orosz érdekek védelme – ezekre hivatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor orosz katonák a hétvégén megszállták a Krím félszigetet, ami Ukrajna része ugyan, viszont a lakosság többsége orosz. A Putyin által elrendelt mozgósítás miatt napokig úgy nézett ki, hogy a közvetlen szomszédunkban háború törhet ki, igaz, az oroszokon kívül más nem nagyon állt bele a konfliktusba. Az Egyesült Államok és az európai országok is olyan szankciókkal fenyegették csak Oroszországot, amelyeknek igazán nagy jelentőségük nincs, ráadásul Putyin már Grúzia egy részének 2008-as megszállásakor is bizonyította, hogy nem igazán izgatja magát csak azért, mert telefonál neki a nagyon mérges amerikai elnök vagy német kancellár.

A bátor Putyin

Pedig három éve még sokkal rosszabbul állt a szénája. 2008 és 2012 között miniszterelnök volt, az államfői posztot felfedezettje, Dmitrij Medvegyev töltötte be, hogy aztán elég kiszámítható módon hátrébb lépjen, és újra Putyin következhessen, immár meghosszabbított elnöki mandátummal. 2011 végén százezres tömegek tüntettek Putyin és pártja ellen. Támogatóinak ez szinte fel sem tűnt. Az év végi parlamenti választás után, amelyet Putyin pártja nyert elsöprő többséggel, támogatói a szovjet időket idéző rajongással vették körül: "szükségünk van egy erős, bátor és alkalmas vezetőre", Putyin "egy világosabb jövőt hoz", dicsérték az Economist akkori cikke szerint.

Az egész putyini világkép a Szovjetunió széthullásának idejéből táplálkozik. Az átalakulást levezénylő szovjet értelmiséget váratlanul érte, hogy a gazdasági elitben nincs elég akarat és hozzáértés a valódi átalakuláshoz. A nagy állami cégek privatizálása az 1990-es években megmutatta, milyen a demokratikus Oroszország: a legnagyobb vagyonokat egy szűk réteg nyúlta le, akik között ráadásul bőven ott voltak a szovjet hivatalnokok. A Szovjetunióval együtt a kommunista ideológia összeomlott, de a korábban bejáratott politikai mechanizmusokat és korrupciót nem sikerült felszámolni. Az emberek csalódtak, egyre többen sírták vissza, ha nem is a szovjet idők elnyomását, de a megszokottságát és ebből fakadó kiszámíthatóságát mindenképpen.

"A konzervativizmus lényege nem az, hogy megakadályozza az előre vagy a felfelé való elmozdulást, hanem hogy megakadályozza a hátra- és visszalépést a kaotikus sötétségbe és a primitív állam felé" – idézi Putyin tavaly decemberi beszédét Richard Sakwa Oroszország-kutató. Ezzel Putyin nagyjából össze is foglalta, hogy mit gondol a világról.

Első két elnöki ciklusa alatt (2000–2008) elsöpörte a 90-es években meggazdagodott vállalkozók közül azokat, akik nem voltak hajlandóak együttműködni vele (ilyen volt például a Jukosz olajtársaságot vezető Mihail Hodorkovszkij), jelentős befolyást szerzett a médiában és a legfőbb állami bevételeket hozó gáz- és olajiparban. Sakwa szerint olyan finom rendszert épített ki, amelyben az emberek többségének biztosítják a legfontosabb szabadságjogokat, de soha senki nem tudja, hogy éppen hol a határ a jogállam és a helyi hatóságok önkénye között. Az államra és a hatóságokra ugyanis Putyin országában nem ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak, mint mindenki másra.

Aki a nemzeti büszkeség részévé tette az elnyomást

Sakwa szerint Putyin semmi mást nem csinált, egyszerűen kiterjesztette az államra az orosz társadalom belső ellentmondásait: a hatalmas szakadékot aközött, hogy mit szabad és mit engednek meg ténylegesen az embereknek. Ezért hirdette meg elnökké választása után nem sokkal a hagyományos értékek védelmét is, szembeszállva a kozmopolita és liberális erőkkel. Így jöhetett létre a „nem hagyományos szexuális viszonyok propagandáját” tiltó törvény is. Ennek elfogadása után több, melegek ellen elkövetett erőszakos bűncselekményre is sor került, az állami hírügynökség vezetője pedig arról beszélt, hogy a homoszexuálisok szerveit inkább el kéne égetni, mint donorként felhasználni. De ugyanezért sugározza magáról folyamatosan azt a képet, hogy ő egy az oroszok közül.

Az egész azonban csak színjáték. Az orosz gazdaság továbbra is nagyban függ az olaj- és gázbevételektől, ha ezek nem jönnek, az orosz költségvetés összeomlik. Az 1990-es és 2000-es évek gazdasági szárnyalásának vége, tavaly 1,5 százalékkal nőtt az orosz gazdaság, ettől nagyon sokan nem fognak hamar meggazdagodni, Oroszország pedig eddig nem volt képes egyenlő partnerré tenni Oroszországot a nemzetközi közösségben. Putyin tehát kénytelen felmutatni valamit.

Ez üt át Putyin minden húzásán Sakwa szerint, és alig két évvel az ellene rendezett, korábban soha nem látott tüntetések után jobban áll a szénája, mint korábban bármikor. Beleszólt a szíriai konfliktusba, részt vesz az iráni atomtárgyalásokban, olimpiát rendezett, sőt, még azt is megtehette, hogy néhány nagyon hangos kritikusát (Hodorkovszkijt, a Pussy Riot tagjait) szabadon engedje. De ide illik Ukrajna megszállása is, amit Oroszország úgy kivitelezett, hogy egyfelől végig bizonygatta annak jogosságát (az oroszokat meg kell védeni), de közben felségjelzés nélküli katonákat küldött a Krímbe. Látszólag csak a két héttel ezelőtti ukrán politikai megállapodás végrehajtását követeli, de közben háborúval fenyeget.

A változáshoz nem lenne elég Putyin leváltása, hiszen a köré épített személyi kultusz csak a jéghegy csúcsa. Ahogy a most zajló krími konfliktus sem az anyagi javak körül forog, hanem inkább elvi meggyőződésen alapul. Putyin hatékonyan használja ki és erősíti a hatalmát biztosító szovjet hagyatékot.