Donyeck most újra Ukrajnához húz

Vágólapra másolva!
A város vezetése szerint Ukrajna egységes és oszthatatlan.
Vágólapra másolva!

A kelet-ukrajnai Donyeck város vezetése nyilatkozatban állt ki pénteken Ukrajna egysége és oszthatatlansága mellett az után, hogy előző este az ország egységéért demonstrálókra oroszbarát szélsőségesek támadtak.

Az összecsapásban életét vesztette a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt egyik helyi aktivistája, a megyei adminisztráció sajtószolgálatának pénteki közlése szerint 28-an fordultak orvosi segítségért.

"Ma határozottan kijelentjük: a Donyec-medence lakossága a biztonság és a stabilitás mellett áll ki saját földjén. Ukrajna egysége és oszthatatlansága mellett szólalunk fel. Fellépünk azért a jogunkért, hogy szerethessük és fejleszthessük hazánkat és országunkat" – szögezték le a városi tanács honlapján közzétett nyilatkozatban, amelyet aláírt Szerhij Taruta donyecki kormányzó, a donyecki városi tanács, illetve ellátta kézjegyével több helyi szervezet vezetője.

A nyilatkozat aláírói leszögezték, hogy Ukrajnának meg kell őriznie a jószomszédi viszonyt Oroszországgal.
Az Oroszországgal szomszédos, zömében orosz ajkúak lakta megye adta ez idáig az eltávolított és Oroszországba menekült volt elnök, Viktor Janukovics fő szavazóbázisát. A megyében alakult meg a korábbi, mostanra ellenzékbe vonult kormányerő, a Régiók Pártja. Janukovics az elnöksége alatt folyamatosan nevezett ki fontos kormányzati és állami tisztségekre Donyeck megyéből származókat.