Moszkva tankokat küld a Krím belsejébe

Vágólapra másolva!
Nem tudni, mire készül Oroszország.
Vágólapra másolva!

Orosz haditechnikát szállító szerelvény indult útnak pénteken reggel a Krím belsejébe a félsziget keleti részén fekvő Kercs városából – jelentette az ukrán média.

Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán védelmi minisztérium krími médiaközpontjának vezetője közölte, hogy a szerelvény 14 darab Sz-300-as légvédelmi egységet, 4 páncélozott járművet és 13 katonai teherautót szállít. Az UNIAN hírügynökség szerint az észak-krími Dzsankojban is katonai konvojt láttak elhaladni, de nem tudni, hogy milyen irányban tart a gépkocsioszlop.

"Előző nap orosz katonai személyzetet vonultattak fel a dzsankoji repülőtérre, akiket tábori lelkészek búcsúztattak" – közölte Szeleznyov. Hozzátette, hogy gyengült a blokád a Szevasztopoli-öböl partján fekvő Inkermanban, ahol az ellenőrző pontoknál átengedik az ukrán katonákat, a támaszpont személyzetét és az élelmezését ellátó személyeket.

Anatolij Hrincenko parlamenti képviselő, volt védelmi miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy a Krímben nyoma veszett az Avtomajdan nevű autós kijevi mozgalom három aktivistájának. A három aktivistának annyit még sikerült tudatnia, hogy Szimferopol egyik utcáján három dzsip üldözte a gépkocsijukat, majd lövések hallatszottak.

A mobiltelefon-társaság adatai szerint az aktivisták – vagy legalábbis a telefonjaik – egy orosz katonák által nemrégiben elfoglalt területen vannak, egy szimferopoli címen. Az orosz katonai kiegészítő parancsnokságon tagadták, hogy Avtomajdan-aktivisták lennének náluk. Hricenko hozzátette: kérésére a tatár gyűlés, a medzslisz képviselője bejelentést tett az ügyben a rendőrségen, de a nyomozás egyelőre nem járt eredménnyel.