Negyvenezer tartalékost mozgósít Ukrajna

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A kijevi parlament is részleges mozgósításáról döntött, támogatva az ideiglenes államfő, Olekszandr Turcsinov rendeletét. Húszezer tartalékos a nemrég ismét létrehozott Nemzeti Gárdába hívnak be, további húszezret pedig a fegyveres erők más alakulataihoz. A mozgósítást 45 napon belül végrehajtják. Az előterjesztés indoklása szerint a mozgósításra "a Krím-félszigeten kiéleződött társadalmi és politikai helyzet, az orosz fél leplezetlen agressziója" miatt van szükség.

Közben a krími szakadárok bejelentették, hogy a feloszlatják a területükön lévő ukrán katonai egységeket. Azok a katonák, akik itt szeretnének élni, maradhatnak, mondta Volodimir Konsztantinov. A parlament elnöke szerint azok, akik maradnának, esküt tehetnének az új helyi hatóságoknak. Ihor Tenyuh, az ideiglenes védelmi miniszter viszont Kijevben azt közölte, hogy a krimi ukrán katonai egységek a helyükön maradnak.