Vágólapra másolva!
Csütörtökön egy műholdas felvételen vettek észre két tárgyat az Indiai-óceánon, amelyek akár az eltűnt maláj gép roncsai is lehetnek. Egy nemzetközi csapat próbálja megtalálni az óceán közepén a tárgyakat, amelyek közül az egyik 24 méter hosszú. A maláj közlekedési miniszter szerint hihetőnek tűnnek a nyomok, bizakodásra adnak okot, de még nem tudják biztosra mondani, hogy valóban a maláj gép roncsairól van-e szó.
Vágólapra másolva!

Műholdas képeken az Indiai-óceán déli részén felfedeztek két tárgyat, amelyek "kapcsolatban lehetnek" a március 8-án eltűnt malajziai utasszállító repülőgéppel – jelentette be Tony Abbott ausztrál miniszterelnök csütörtökön. A nagyobb tárgy körülbelül 24 méter hosszú.

Forrás: Department of Defence

Az információt az ausztrál tengerészeti hatóság kapta, és a légierő már repülőgépeket is indított a helyszín megvizsgálására. Abbott nem közölte, milyen jellegű tárgyakról van szó, és milyen kapcsolatban lehetnek az eltűnt utasszállítóval. Azt mondta, a tárgyak megtalálása nagyon nehéz feladat lesz, és nem is vehető biztosra, hogy tényleg a rejtélyes módon elveszett géphez tartoztak.

Az Ausztrál Tengerészeti Biztonsági Hatóság (AMSA) által 2014. március 20-án közzétett felvétel a Malaysia Airlines, malajziai légitársaság eltűnt MH370-es járatszámú repülőgépe utáni keresés újabb területeiről (napokra lebontva középen) az Indiai-óceán déli részén, Ausztrália közelében Forrás: MTI/EPA/AAP/Daniel Munoz

A Reuters értesülései szerint a repülőgép roncsainak tűnő tárgyak az óceán kellős közepén, Ausztrália, Dél-Afrika és az Antarktisz között vannak, körülbelül 2500 kilométerre Perth városától. Az ausztrál hatóságok egyelőre reményt keltő, de bizonytalan nyomokként utalnak a műholdas felvételeken kiszúrt tárgyakra. Ha ezek valóban a repülőgép roncsai, akkor az egy nagy áttörést jelenthet a 12 napja eltűnt maláj gép felkutatásában. Ennyi idő alatt a roncsok akár 100 kilométerre is elsodródhattak a becsapódás helyétől. A repülőgép fekete dobozát is nehéz nagyon nehéz lesz felkutatni, hosszú óceáni keresésre lesz szükség. A 2009-ben az Atlanti-óceánba zuhant Air France 477-es járatának a fekete dobozát két év alatt találták meg.

A maláj közlekedési miniszter, Hishammuddin Hussein sajtótájékoztatón azt mondta: "hihetőek" a műholdas felvételek, és reményt adnak arra, hogy megtalálják a repülőt és a fekete dobozt is. Hangsúlyozta azonban, hogy még nem biztosak abban, hogy pontosan hol helyezkednek el ezek a tárgyak, és hogy valóban az eltűnt repülő roncsairól van-e szó. Egy 18 hajóból és 29 repülőből álló nemzetközi csapatot küldtek a térségbe. Az utasok hozzátartozóinak üzent a miniszter: nem adhatják fel a reményt, de még mindig nem tudnak semmi biztosat mondani a gép hollétéről. Amíg nem rendelkeznek biztos információkkal, a déli és az északi légtérben is folytatni fogják a keresést.