Elefántok szöktek meg egy amerikai cirkuszból

Vágólapra másolva!
Majd kisebb kárt tettek a két cirkuszi dolgozó autójában.
Vágólapra másolva!

Szombaton három elefánt megszökött az amerikai Missouriban egy cirkuszból - írja a Reuters. Az állatok szombat délután a show közben lógtak ki a hátsó bejáraton, kiérve az épületből két cirkuszi alkalmazott autójában okoztak kisebb kárt. A gondozóiknak háromnegyed óra alatt sikerült befogni őket.

Nem ez az első eset, hogy elefántok szöknek meg cirkuszból. Általában az ijedség miatt szoktak elmenekülni. 2010-ben azért lógott meg egy elefánt egy virginiai cirkuszból, mert állítólag megijesztette egy nyúl.