Kim Dzsong Un bármikor robbanthat

Vágólapra másolva!
Dél-Korea készül az északiak negyedik kísérleti atomrobbantására.
Vágólapra másolva!

A dél-koreai védelmi minisztérium szerint Phenjan minden előkészületet megtett egy negyedik kísérleti atomrobbantáshoz, amelynek végrehajtása már csak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető döntésétől függ. A dél-koreai hadsereg ezen a héten jelentős mozgolódást észlelt az északi nukleáris tesztlétesítménynél.

Phenjan a múltban három kísérleti atomrobbantást is végzett, legutóbb tavaly februárban, korábban pedig 2006-ban és 2009-ben is. Az ENSZ minden alkalommal szankciókkal sújtotta az országot.

A Dél-Koreában látogatást kezdő Barack Obama amerikai elnök egy ottani vezető napilapnak nyilatkozva óva intette Phenjant attól, hogy újabb nukleáris tesztet hajtson végre. "Ha Észak-Korea újból elköveti ezt a hibát, határozott válaszra számíthat a nemzetközi közösség részéről" – hangsúlyozta a Dzsungang Ilbo című újság portálján közölt interjúban. Az amerikai elnök szerint Észak-Korea jelenti a legveszélyesebb problémát a térségben, és Kína szerepét nagyon fontosnak ítélte meg Phenjan befolyásolásában.