Bíróság elé állítják a dél-koreai komp teljes legénységét

Vágólapra másolva!
Újabb négy embert vettek őrizetbe a legénységből, segítségnyújtás elmulasztásával fogják megvádolni őket.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség kérésére pénteken késő este az elsüllyed dél-koreai komp navigációért felelős személyzetének újabb négy tagját őrizetbe vették. A csapat 11 tagja, köztük a kapitány, már korábban előzetes letartóztatásba került. A személyzetet az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásával fogja megvádolni.

A komp április 16-án borult fel fedélzetén 476 utassal. Az utasok többsége egy szöuli iskola diákja volt. A merülő hajóról 174 emnbert sikerült kimenteni, a legénység nagy része túlélte a szerencsétlenséget. Eddig hivatalosan 183 halálos áldozat van, de a hajón rekedtek holttesteinek mentése még tart, pénteken egy kabinban 48 diák holttestét találták meg, mindannyian mentőmellényt viseltek.

A legénység egyik tagja csütörtökön a bírósági meghallgatása után azt állította, hogy a tengerészek parancsra hagyták el a süllyedő hajót.

A BBC azt írja, a nyomozás során azt is vizsgálják, hogy korábban végeztek-e olyan módosításokat a hajón, ami megváltoztatta a stabilitását.