Ukrajna 80 milliárd dollárt kér Krím elvesztéséért

Vágólapra másolva!
Eközben oroszbarát álarcosok láncokkal verték össze a donyecki tüntetőket.
Vágólapra másolva!

Néhány tucat, más források szerint kétszáz, maszkot viselő oroszbarát szakadár rátámadt az Ukrajna egységéért tüntetőkre Donyeck városában. Ahogy beérték a menetet, kövekkel, botokkal, vasrudakkal és láncokkal rontottak rá a demonstrálókra, akik közül legalább 14-en megsérültek, többeket kórházba kellett szállítani. Az áldozatok között volt a Zerkalo Nyegyeli ukrán hetilap tudósítója is, aki fejsérüléseket szenvedett. Többen a környező házak udvarára menekültek, szemtanúk szerint a rendezvényt biztosító rendőrök nem avatkoztak közbe.

Hétfőn este az ukrán válság további fejleményeket is tartogatott. Washington bejelentette, hogy egyelőre nem vezényel több egységet Lengyelországba és a Balti-államokba, miután újabb 150 katona érkezett Észtországba. Így összesen hatszáz amerikai állomásozik a négy államban, ahol az elmúlt időszakban felerősödtek a félelmek a kelet-ukrajnai és krími események és az orosz hegemónia miatt. A NATO is megerősítette jelenlétét az orosz kisebbség lakta térségben, májustól tizenkét harci repülőgép őrzi a Balti-államok légterét.

Ukrajna bejelentette, hogy 80 milliárd dollár veszteséget szenvedett el a Krím elcsatolása miatt, és az összeg nagyobb lesz, ha hozzáadják a be nem érkező vállalati nyereségeket és a fekete-tengeri energiatartalékok értékét is. Szakértők az energiatartalékokat 165,3 milliárd köbméter gázra és 44 millió tonna olajra teszik, aminek az értéke 800-1200 milliárd dollár. Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter szerint a 80 milliárd dollár veszteségért Oroszország azonnali és teljes felelősséggel tartozik, és bejelentette, hogy országa az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul területi egységének megsértése miatt.