Vágólapra másolva!
A keresés vezetője magabiztos: szerinte megtalálják a roncsokat.
Vágólapra másolva!

Az eltűnt malajziai utasszállító kutatásának vezetője azt mondta: egy évig is tarthat annak a területnek az átvizsgálása, ahol a márciusban eltűnt repülőgép a feltételezések szerint lezuhanthatott - írja a brit BBC csatorna online oldala.

Angus Houstun biztos benne, hogy a hatékony keresés eredményre vezet majd. Közben a jövő hétre egy találkozót hívtak össze az ausztráliai Canberrába, ahol a keresésben részt vevő ausztrál, kínai és malajziai csapatok megbeszélik a továbbiakat.

Az ausztrál miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy új szakaszba lép a kutatás, miután már semmi esély nincs arra, hogy az óceán felszínén találjanak belőle bármilyen darabkát. Az új szakaszban az Indiai-óceán fenekén az eddiginél jóval szélesebb területen keresik a gép maradványait.

A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó, MH370-es járatának március 8-án veszett nyoma. A Boeing 777-200-as repülőgép fedélzetén 239 ember tartózkodott, közülük több mint 150 kínai állampolgár volt. A kiterjedt légi és tengeri kutatások ellenére az eltűnt gépnek eddig semmilyen darabját nem találták meg.