Halott kutyákat találtak a fagyasztóban

Vágólapra másolva!
Két hete a pit bullja megtámadott egy kislányt, aztán drograzziát indítottak egy New Baltimore-i nő ellen, majd az akció során három kutyatetemet találtak a hűtőben tizenegy élő mellett.
Vágólapra másolva!

A rendőrség egy drograzzia során két, műanyag bevásárlószatyorba csomagolt elpusztult kutyára talált egy New Baltimore-i ház hűtőszekrényében, a fagyasztott ételek tetején - írta a USA Today.

A két halott állat mellett találtak egyet a garázsban is, ez a jelek szerint pár napja lehetett ott. Ezeken túl tizenegy élő, és egyébként jó állapotban lévő kutyát, egy pitont és egy egeret is találtak. Egyelőre nem tudják, miért tették a halott kutyákat a fagyasztóba, de a boncolás talán fényt derít a kérdésre.

A házban lakó 52 éves nőt már korábban meggyanúsították, óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett. A korábbi vád agresszív állat tartása volt, miután két hete egy 9 éves kislányt úgy megharapott a pitbullja, hogy száz öltéssel kellett összevarrni a lány sebeit.

New Baltimore-ban legfeljebb négy kutyát tarthatnak a lakosok, ezért az új vádak közül ez lehet az egyik a nő ellen. Emellett azért is büntetést kaphat, mert nem oltatta be az állatokat.

Bár a házkutatást drograzzia miatt rendelték el, a rendőrség nem adott tájékoztatást arról, hogy találtak-e drogot, illetve hogy pontosan miért keresték ott.