Két ukrán helikoptert lelőttek a szlovjanszki katonai akcióban

Vágólapra másolva!
Az orosz szakadárok kezén levő kelet-ukrajnai Szlovjanszk visszafoglalására indultak ukrán katonák péntek hajnalban. Az összecsapásokban egy ukrán katona meghalt, többen megsérültek, két ukrán helikoptert pedig lelőttek. Moszkva a kelet-ukrajnai hadművelet azonnali beszüntetésére szólította fel Kijevet, kitiltották az orosz repülőjáratokat Harkivból és Donyeckből. Az Ukrán Nemzeti Gárda azt állítja: sikeresen megtisztították a várost a fegyveresektől. 
Vágólapra másolva!

Az Ukrán Nemzeti Gárda (NGU) harcosai gyakorlatilag megtisztították a kelet-ukrajnai Szlovjanszkot a
fegyveresektől – jelentette be pénteken Sztepan Poltorak altábornagy, az NGU parancsnoka. Az ukrán belügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozatában Poltorak közölte: az NGU Szlovjanszkban tartózkodó tagjai készen állnak arra, hogy végrehajtsák azokat a harci feladatokat, amelyeket a hatóságok vagy a körülmények állítanak eléjük. A terrorellenes műveletet az NGU minden veszteség nélkül hajtotta végre, és sebesülés sem történt – tette hozzá.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter nyilatkozata szerint a kelet-ukrajnai városban végrehajtott akcióban az NGU Kijev környékén kiképzett első tartalék zászlóalja nagyon hatékonynak és szakmailag felkészültnek bizonyult. „Úgy gondolom, létre kell hoznunk a második zászlóaljat is, és a Nemzeti Gárda fogja képezni a belügyi fegyveres erők alapját” – mondta Avakov.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál azt írja, hogy a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletet irányító törzs ultimátumot adott a szlovjanszki fegyveres csoportoknak, hogy adják át a hatóságoknak az összes túszt, akit törvénytelenül tartanak fogva a városban. A híroldal idézte Anton Herascsenkót, a belügyminiszter tanácsadóját, aki elmondta: amennyiben az oroszbarát szakadárok nem adják át a túszaikat, a nyomozó hatóság és az ügyészség a maximális büntetési tételek kiszabását kéri a bíróságoktól a fegyveres csoportok vezetőire, és semmilyen enyhítő körülményt sem fognak figyelembe venni.

Két helikoptert lelőttek

Az ukrán hadereseg péntek hajnalban indított anti terrorista hadműveletet az oroszbarát szakadár fegyveresek által ellenőrzött, kelet-ukrajnai Szlovjanszkban. Az akcióban két ukrán helikoptert lelőttek, egy ukrán pilóta meghalt, többen megsebesültek, a szeparatisták kilenc ellenőrzőpontját pedig visszafoglalták - jelentette be az ukrán belügyminiszter.

Az állítólagos hadműveletről szóló hírek ellentmondásosak voltak. Míg a szakadárok három szlovjanszki ellenőrző ponton is azt mondták a BBC munkatársának, hogy ők semmilyen hadműveletet nem érzékeltek, addig a különböző hírügynökségek lövöldözésről, robbantásról és helikopteres tüzelésről számolnak be. A New York Times újságírója pár órája azt írta ki a Twitterére, hogy "kicsi lövöldözés volt Szlovjanszkban". Az orosz állami tévécsatornán pedig arról számoltak be, hogy a várost megrohamozták.

A fogva tartott EBESZ-megfigyelőket napközben evakuálták a szlovjanszkban harci cselekmények övezetéből - írta a német Bild Zeitung pénteken, a város önjelölt szakadár polgármesterére hivatkozva. "Mindegyiküket biztonságos helyre vitték, a harci cselekmények zónáján kívülre" - idézte a német lap Vjacseszlav Ponomarjov szavait.

Moszkva felháborodott

Péntek kora délután az orosz külügyminisztérium felháborodását fejezte ki az ukránok hadművelete miatt, és külön bírálta, hogy abba a szélsőségesen radikális ukrán Jobboldali Szektor tagjait is bevonták.
A külügyi közlemény szerint Moszkva határozottan követeli a Nyugattól, hogy hagyjon fel az Ukrajnával kapcsolatos "romboló politikájával" és határolja el magát a kijevi hatalomtól.

Az ukrán légiforgalmi hatóságok május 2-től egyoldalúan letiltották az orosz társaságok Donyeckbe és Harkivba közlekedő repülőjáratait. Ezt az intézkedést az orosz Roszavijacija hatóság a nemzetközi légiforgami egyezmények példátlan megsértésének nevezni, és humanitárius blokádot emleget. Az Aeroflot légitársaság közelte, hogy minden korábban megvásárolt jegy árát illetékkel együtt visszafizeti. Az ukrán belügyminisztérium jelentése szerint a Szlovjanszkba vezető összes utat lezárták, és a város teljesen körbe van zárva.

Szlovjanszk április közepén került a szakadárok kezére.