Le kellett zárni a Fehér Házat

Vágólapra másolva!
Két férfi gyanús csomagokat dobott át a kerítésen.
Vágólapra másolva!

Két férfi gyanús tárgyat dobott át a Fehér Ház kerítésén csütörtökön. Hivatalos források szerint mind a két férfit őrizetbe vették, és a biztonsági erőket mozgósították a tárgyak begyűjtésére. Barack Obama elnök az incidens idején éppen Kaliforniába utazott.

Pár nappal korábban egy másik férfit is letartóztattak, mert követte a konvojt, amely az elnök lányait szállította a Fehér Házhoz.

Az egyik most letartóztatott férfi, az 55 éves Mathew Evan Goldstein az amerikai adóhatóság alkalmazottja, a biztonságiaknak azt mondta, egyszerűen csak hibázott. A kollégáival bulizott a belvárosban, és kicsit össze volt zavarodva, ezért keveredett az incidensbe a Fehér Háznál.