Az idő lejárt, de még tart az ukrán népszavazás

Vágólapra másolva!
Nem számítanak a szabályok, és összecsapások is vannak.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint este nyolc órakor még nem zárult le vasárnap a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben a népszavazás, holott hivatalosan lejárt a voksolás ideje.

Egyelőre csak a dél-donyecki Mariupolból érkezett hír a szavazás hivatalos lezárásáról. Szlovjanszkban, ahol az ukrán biztonsági erők terrorellenes művelete zajlik, este tízig meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását. (Az EU szerint érvénytelen a népszavazás.)

Krasznoarmijszka településen összecsapás tört ki ukránpárti erők és szakadárok között. Helyszíni jelentések szerint a fegyveres szakadárokra vérdíjat kitűző Ihor Kolomojszkij milliárdos üzletember által verbuvált Dnyipro nevű zászlóalj megzavarta a népszavazást. Egy újságíró a helyszínről arról számolt be, hogy a zászlóalj tagjai állítólag az oroszpárti tüntetők közzé lőttek, legalább egy ember életét vesztette, és ketten megsebesültek.

Eközben hírek érkeztek arról, hogy Avgyijivka településen egy vállalat dolgozóit fegyveres szakadárok azzal fenyegették meg, hogy rájuk gyújtják a gyárat, ha nem szavaznak igennel a referendumon. A gyárban jelenleg mintegy 100-an tartózkodnak. A településen egyelőre nem sikerült kellő számú támogatószavazatot begyűjtenie a szeparatistáknak a népszavazáson.

Luhanszk megyében este hat órai adatok alapján a részvétel elérte a 69 százalékot. Roman Ljahin, a donyecki szakadárok választási bizottságának elnöke nem zárta ki, hogy megyéjében a részvételi arány a 90 százalékot is meghaladja majd.