Pentagon: Még mindig az ukrán határon van az orosz hadsereg

Vágólapra másolva!
Az amerikai védelmi miniszter szerint Oroszország csak úgy tett, mintha visszavonta volna a csapatait.
Vágólapra másolva!

Oroszország még mindig nem vonta vissza katonai erőit az ukrán határövezetből - jelentette ki vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter. "Tudomásunk szerint az oroszok nem távoztak. Meg kellene kérdezni (Vlagyimir) Putyin (orosz) elnöktől, hogy miért tesz úgy, mintha távozóban lennének, miközben valójában semmi sem történt" - hangoztatta a Pentagon vezetője.

Az orosz elnök szerdán jelentette be, hogy visszarendelte csapatait Ukrajna határaitól. A NATO április végén nyilvánosságra hozott adatai szerint mintegy 40 ezer orosz katona állomásozik a Putyin által említett határövezetben.

Hagel szerint Oroszország a rövid távú érdekei miatt egyre erősebben elszigeteli magát.
Más témáról szólva az amerikai védelmi miniszter egyebek között kijelentette: az Egyesült Államok - noha támogatást nyújt az abujai kormánynak - jelenleg nem kíván csapatokat küldeni Nigériába azért, hogy segítsen a diáklányokat elrabló Boko Haram terrorszervezet üldözésében.