Már 274 halottja van a török bányarobbanásnak

Tüntetők törnek be a Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Párt (AKP) irodájába Somában
Soma, 2014. május 14. Tüntetők törnek be a Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Párt (AKP) irodájába az Isztambultól mintegy 480 kilométerrel délnyugatra fekvő Soma városban 2014. május 14-én. Előző nap a műszakváltás idején detonáció történt a városhoz közeli szénbányában, amelyben legalább 245-en életüket vesztették. Mintegy 190 bányász sorsa még ismeretlen. (MTI/AP/Emrah Gurel)
Vágólapra másolva!
Kétszázhetvennégyre nőtt a nyugat-törökországi bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak a száma, és mintegy 150 bányászról még mindig nem lehet még tudni, hogy életben van-e – közölték szerdán éjjel a török hatóságok.
Vágólapra másolva!

Éjszaka is folytatódott a kutatás az eltűntek után. A török energiaügyi miniszter szerint "az idő a mentésben részt vevők ellen dolgozik", a tárna továbbra is lángokban áll. 196 bányász tetemét átadták a hozzátartozóknak, hogy eltemethessék őket. A kórházakban 60 embert ápolnak, állapotuk stabilnak mondható.

Az Isztambultól 480 kilométerrel délnyugatra fekvő Soma város melletti szénbányában kedden műszakváltás idején detonáció történt. Állítólag egy transzformátor robbant fel, majd tűz ütött ki az egy kilométer mély tárnában. A bányában megszűnt az áramszolgáltatás, ezért a lift sem működik.

Tüntetők törnek be a Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Párt (AKP) irodájába Somában Forrás: MTI/AP/Emrah Gurel

A történtek miatt tüntetések voltak több nagyvárosban, néhol erőszakba torkollottak a demonstrációk. Ankarában és Isztambulban könnygázt és vízágyúkat vetettek be a feldühödött tömeg ellen. Törökországban háromnapos gyászt hirdettek a bányászok halála miatt, az ankarai vezetők pedig elhalasztották külföldi útjaikat.

A halálos áldozatok számának növekedése után elmondható, hogy a mostani baleset Törökország történelmének eddigi legsúlyosabb bányaszerencsétlensége. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb balesete 1992-ben történt egy Zonguldak tartománybeli bányában. Ott egy gázrobbanásban 263 ember vesztette életét.