Kim Dzsong Un volt barátnője feltámadt

2014.05.17. 15:55

Állítólag feltűnt az észak-koreai állami televízióban az az énekesnő, akiről eddig úgy lehetett tudni, hogy az országot vezető diktátor, Kim Dzsong Un kivégeztette – írja a brit Guardian online kiadása.

Hjon Szong Vol egy észak-koreai bandában énekelt, és korábban gyengéd szálak fűzték Kim Dzsong Unhoz. Tavaly szeptemberben a japán és a dél-koreai sajtó arról számolt be, hogy a diktátor kivégeztette a nőt. A vád ellene az volt, hogy pornográf videókat készített és terjesztett, és ezzel megsértette Észak-Korea szigorú törvényeit.

Súlyosbító körülményként egy bibliát is találtak nála, ami a pornográfia mellett a vallást is üldöző Észak-Koreában politikai agitációval ér fel. A kivégzésnek megadták a módját: egy egész osztag vonult fel gépkarabélyokkal, hogy végrehajtsa a halálos ítéletet, amelyet a vádlott családjának és az együttese tagjainak is végig kellett nézniük.

A brit lap szerint azonban a napokban az észak-koreai állami tévében egy lelkesítő beszédet mondott a művészeti dolgozók nemzeti gyűlésén. Épnek és egészségesnek tűnt.