Szokatlan gesztus az észak-koreai hatóságoktól

Vágólapra másolva!
Phenjanban összeomlott egy épület, a hatóságok bocsánatot kértek.
Vágólapra másolva!

Észak-Koreában a hatóságok vasárnap bocsánatot kértek az áldozatok hozzátartozóitól azért, mert a múlt héten összeomlott egy lakóépület a főváros, Phenjan egyik kerületében. A KCNA állami hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az épületomlás halálos áldozatokat követelt, de sem a halottak, sem a sebesültek számát nem közölték. Csupán azt írták meg, hogy a mentőmunkálatok szombaton fejeződtek be.

A dél-koreai egyesítési minisztérium egy tisztviselője ugyanakkor arról számolt be, hogy kedden egy 23 szintes épület dőlt össze a főváros egyik negyedében. A nyilatkozó, aki kérte neve elhallgatását, nem árulta el, hogy értesülése milyen forrásból származik. Hozzátette ugyanakkor, hogy 92 család lakhatott az épületben. Százak halhattak meg azt feltételezve, hogy egy családban legalább négyen élnek - mondta. Azt nem lehet tudni, hogy a katasztrófa idején hányan tartózkodtak a házban.

A KCNA beszámolója szerint a történtekért Cshö Pu Ir nemzetbiztonsági miniszter vállalta a felelősséget, mert az általa felügyelt tárcának nem sikerült előre jelezni a lakók életét és a népvagyont fenyegető veszélyt.