Hadiállapotot hirdettek ki Thaiföldön

Vágólapra másolva!
Kedden hadiállapotot hirdetett a hadsereg Thaiföldön. Ezzel akarnak véget vetni a hónapok óta tartó kormányellenes tüntetéseknek. Azt állítják, nem hatalomátvételről van szó, egyszerűen békét és rendet akarnak. Tévéket is megszálltak. 
Vágólapra másolva!

Hadiállapotot hirdetett ki a thaiföldi hadsereg kedd hajnalban, hogy megálljt parancsoljon a fél éve zajló, időnként véres zavargásokba torkolló kormányellenes tüntetéseknek. A hadsereg jelezte, nem veszi át a hatalmat, hanem "a béke és a rend fenntartása" érdekében hozták a döntést.

Bejelentették azt is, hogy a katonák megszálltak néhány, a tüntetőket támogató kereskedelmi televízió épületét. Mostantól Prajuth Csan-ocsa, a hadsereg főparancsnoka fogja vezetni a kormány és a biztonsági szervek vezetőinek válságtanácsát.

"Rendkívüli állapotot hirdettünk ki, ez nem egy államcsíny. A bizonytalan helyzet miatt (léptünk), amelyben (az emberek) egymást ölik nap mint nap" - magyarázta a Reuters hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó thaiföldi tábornok. Bangkokban katonák járőröznek, és ellenőrzésük alá vettek néhány televíziót - tette hozzá. "Az együttműködésükre lesz szükségünk, hogy az emberek tudtára adhassuk, nincs ok a pánikra, ez nem egy államcsíny" - mondta.

A hadiállapot bejelentése nincs befolyással a két hete hivatalban lévő ügyvezető kormányra, amely továbbra is "normálisan működik" - mondta a hadsereg egy szóvivője. Csaikaszem Nitisziri ügyvezető igazságügyi miniszter megerősítette, hogy továbbra is a kormány irányítja az országot.

A hadsereg főparancsnoka a múlt csütörtökön már kilátásba helyezte a katonai beavatkozást a belpolitikai válságot kísérő erőszak felszámolása érdekében, miután ismeretlen támadók egy teherautóból kézigránátot dobtak a kormányellenes tüntetők táborára, és tüzet nyitottak rájuk. A merénylet következtében hárman meghaltak, huszonketten pedig megsebesültek.

Bangkokban lassan hat hónapja tartanak a zavargásokkal kísért kormányellenes tüntetések, amelyekben eddig 27 ember halt meg, és több mint nyolcszáz megsebesült. Januárban rendkívüli állapotot vezettek be, de miután márciusra javult a biztonsági helyzet, a rendelkezést feloldották. Az alkotmánybíróság a minap hatalommal való visszaélés miatt lemondásra kényszerítette Jinglak Sinavatra miniszterelnököt és kabinetjének számos tagját, ez azonban nem csillapította a politikai ellentéteket. Az ellenzék, amely húsz éve nem nyert választásokat, alapvetően azzal vádolta Jinglak Sinavatrát, hogy 2006-ban megbuktatott bátyjának, Thakszin Sinavatrának a bábja, és az ő korrupciós politikáját folytatja.

A hadsereg 11 sikeres államcsínyt hajtott végre 1932 óta, amióta Thaiföld alkotmányos monarchia lett. A fegyveres erők 2006-ban döntötték meg Thakszin Sinavatra akkori kormányfő uralmát, de eddig úgy tűnt, hogy ezúttal távol maradnak a kialakult belpolitikai válságtól.

"Demokráciát akarunk, és nem hadiállapotot" - írta a Twitteren első reagálásában a Nation című thaiföldi lap ismert kommentátora, Pravit Rojanaphruk. A kormánypárti "vörösinges" tüntetők vezéralakja, Jatuporn Prompan kedden helyénvalónak nevezte a hadiállapot keddi bevezetését, és közölte, hogy híveivel együtt mindaddig folytatják tüntetésüket Bangkok külterületein, amíg helyre nem állítják az országban a "demokratikus elveket", és új választásokat nem tartanak.