Vágólapra másolva!
A szakadárok a helyiektől azt kérik, hogy állandóan legyen náluk személyigazolvány.
Vágólapra másolva!

Éjszakai kijárási tilalmat vezettek be Donyeck megyében a Moszkva-barát szakadárok. Az UNIAN hírügynökség szerint a "terroristák" a Twitteren tették közzé, hogy a "korábban kihirdetett hadiállapottal összefüggésben keddtől kezdődően 22 órától 6 óráig kijárási tilalmat vezettek be".

A szakadárok közleményükben arra figyelmeztetnek, hogy ebben az időszakban életveszélyes az utcán tartózkodni. Azt javasolják a helyi lakosoknak, hogy állandóan legyen náluk személyigazolvány. Emellett arra is kérik őket, hogy nem hagyják járműveiket a kormányzati épületek környékén lévő utcákban.

Donyeck városában és környékén hétfő reggel súlyos harcok bontakoztak ki a helyi fegyveresek és a terrorellenes műveletben részt vevő katonák és gárdisták között. A hadsereg légierőt is bevetett. Alekszij Dmitraskovszkij, a terrorellenes művelet katonai szóvivője közölte, hogy Donyeckben legalább 200 "terroristát" öltek meg az ukrán biztonsági erők. Ezzel szemben Denisz Pusilin donyecki szakadár vezető azt állította, hogy a terrorellenes művelet hétfőn újraindított aktív fázisában mintegy 100-an vesztették életüket, közöttük 20-50 civil.

Az ukrán terrorellenes művelet központjában közben közölték, hogy megerősítik az ukrán-orosz határ védelmét, hogy megakadályozzák az Oroszországból érkező újabb, fegyveresekkel és lőszerrel teli teherautók behatolását Ukrajna területére. Ukrán határőrök kedd hajnalban tüzet nyitottak egy fegyvereket szállító autókonvojra, amely Oroszország felől próbált behatolni Ukrajnába. A teherautókból, kisbuszokból és személygépkocsikból álló konvoj átlépte a határt, és a gépkocsioszlop egy része elszakadt a konvojt fedező fegyveresektől, és a Luhanszk megyei Antracit város felé vette útját. A járművek Kalasnyikov típusú gépkarabélyokkal, rakétagránátokkal és robbanószerrel voltak megpakolva.

A kijevi külügyminisztérium hevesen tiltakozott az orosz hatóságoknál a határsértés miatt, és a nemzetközi közösségtől kért segítséget az orosz agresszió leállításához. A tárca közleménye szerint a korábbi ukrán figyelmeztetések ellenére az orosz fél semmit se tett a határsértések ellen, és a keddi incidens is az orosz határőrök teljes tétlensége mellett történt. Az ukrán külügyminisztérium él a gyanúperrel, hogy az "orosz terroristák" beszivárgása Ukrajna területére a Kreml és az orosz titkosszolgálatok szervezésével és finanszírozásával zajlik.