Az Európai Néppárt EP-frakciója Junckert szeretné elnöknek

Vágólapra másolva!
A frakcióvezető szerint ha a britek kilépnek az EU-ból, a briteknek lenne nehezebb a helyzetük.
Vágólapra másolva!

Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója kiáll Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választása mellett - mondta egy vasárnapi német lapinterjúban a képviselőcsoport vezetője, megjegyezve, hogy nem az EU-nak, hanem Nagy-Britanniának okozna nagyobb nehézséget a britek távozása a közösségből.

Manfred Weber a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a néppárti frakció "teljes mértékben" kiáll Jean-Claude Juncker.

Németországban a CDU/CSU pártszövetség és koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) is támogatja Jean-Claude Juncker megválasztását az Európai Bizottság (EB) elnökének. Az SPD azt várja a néppárti jelölt támogatásától, hogy a szocialista pártcsalád csúcsjelöltje, Martin Schulz magas tisztséget kap a Juncer-bizottságban.

Ugyanakkor a CDU/CSU soraiban hallani sem akarnak arról, hogy Schulz legyen a következő EB német tagja - írta vasárnap megjelent számában a Der Spiegel. A hírmagazin szerint a konzervatívok elsősorban azért utasítják el Schulzot, mert attól tartanak, hogy el akar térni a "merkeli Európa-politika" egyik fontos alapelvétől, a szigorú költségvetési fegyelemtől.

A Merkel-vezette konzervatívok Schulz iránti elutasításának másik fő oka az, hogy az SPD-s politikus bizottsági tagsága annak a hallgatólagos megállapodásnak a része, amelyet az Európai Parlament (EP) néppárti és szocialista frakciója kötött Juncker támogatásáról, a német konzervatívok azonban nem akarják hagyni, hogy az EP "diktáljon" - írta a Spiegel.

Azzal kapcsolatban, hogy a brit EU-politika központi célkitűzése tagállami hatáskörök bővítése és az EU döntési jogköreinek szűkítése, a néppárti frakcióvezető, rámutatott, hogy az uniós szerződések a kontinens népei közötti mind szorosabb egység létrehozását írják elő. Ez az elv a megkérdőjelezhetetlen - tette hozzá. Amennyiben David Cameron brit kormányfő uniós hatáskörök "visszatelepítését akarja, akkor nevezze meg pontosan ezeket a hatásköröket"- mondta Manfred Weber.

"Nagy károkat okozna mindkét félnek, ha a britek kilépnének az EU-ból", de "az EU könnyebben feldolgozná a kilépést, mint a britek" - mondta a frakcióvezető, aki a bajor CSU politikusa.