Rendfokozatokat osztogatott jüanmilliókért a kínai tábornok

Vágólapra másolva!
Feleségével, lányával és személyi titkárával együtt fogták el.
Vágólapra másolva!

Négy volt magas beosztású vezetőt zártak ki a Kínai Kommunista Pártból (KKP) "súlyos fegyelemsértés", korrupciós vádak miatt - közölte a kínai állami média hétfőn. A döntések egy tábornokot, a Központi Katonai Bizottság (KKB) egykori alelnökét, a rendőrséget felügyelő közbiztonsági minisztérium volt helyettes tárcavezetőjét, az állami vagyonügynökség egykori fejét és Kína legnagyobb energiavállalatának szintén már leváltott helyettes vezetőjét érintik.

A 71 éves Hszü Caj-hou nyugalmazott tábornokról kiderült, hogy jüanmilliókat vágott zsebre, és a pénzt katonai rendfokozatokkal, egyéb szívességekkel hálálta meg. Őrizetbe vételéről már hónapok óta lehetett hallani, családtagjait, feleségét, lányát és személyi titkárát vele egy időben fogták el. Ő a legmagasabb beosztású kínai katona, akit Kínában bíróság elé állítottak korrupció miatt.

Li Tung-seng miniszterhelyettesről szintén megállapították, hogy hatalmával visszaélve, jogtalan előnyökhöz juttatott másokat nagy összegekért cserébe. A kínai kormány már jóváhagyta a tárca döntését leváltásáról, ügyét átadják a polgári igazságszolgáltatásnak. Li tagja volt a KKP központi bizottságának is.

A KKP központi bizottságának friss közleménye azt hangsúlyozza, hogy a párt és a fegyveres erők "zéró toleranciát" hirdettek és követnek a korrupció elleni harcban. A közleményben leszögezik: függetlenül attól, hogy ki milyen tisztséget tölt be, súlyos büntetésre számíthat, ha megsérti a pártfegyelmet és a törvényeket. "Ebben nincs kompromisszum, nincs kegyelem" - fogalmaztak. Hszi Csin-ping kínai államelnök már 2012 őszén, pártfőtitkárrá választása után meghirdette a korrupt hivatalnokok, tisztségviselők elleni fellépést.