Az ukrán hadsereg visszafoglalt egy határátkelőhelyet

2014.07.01. 19:30

Az ukrán hadsereg visszafoglalt egy határátkelőhelyet az oroszbarát felkelőktől a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében – jelentette be kedden Petro Porosenko ukrán elnök. Az elnöki hivatal által kiadott sajtóközleményben az akciót az államfő által hétfőn éjszaka bejelentett "terrorellenes művelet első sikerének" nevezték. Az ukrán elnök gratulált a katonáknak és a határőröknek, akik átvették az ellenőrzést a szeparatisták által korábban elfoglalt határállomás felett.

A tájékoztatás szerint a hadsereg egységei aknamentesítették a környező területet, amelynek során tizenöt robbanószerkezetet hatástalanítottak a létesítményhez vezető utak mentén, húsz másikat pedig az átkelőhely területén. Azt nem tudni egyelőre, hogy voltak-e összecsapások a kormányerők és a Moszkva-párti lázadók között. A határátkelőhely újból a megszokott rend szerint működik.

A hadsereg egyik fő célja, hogy átvegye az ellenőrzést az orosz–ukrán határ teljes szakasza felett, és ezáltal megakadályozhassa, hogy fegyveresek jussanak át Oroszországból Ukrajnába. Porosenko hétfő éjszaka bejelentette, hogy az általa meghirdetett béketerv megvalósításának esélye az oroszbarát lázadók "bűnöző tevékenysége miatt" szertefoszlott, ezért nem hosszabbítja meg az egyoldalú tűzszünetet, ehelyett újult erővel folytatódik a "terrorellenes" művelet Kelet-Ukrajnában.