Románia nem adott engedélyt két új magyar konzuli irodára

Vágólapra másolva!
Semmi magyarázatot nem adtak rá, miért nem lehet iroda Nagyváradon és Marosvásárhelyen.
Vágólapra másolva!

Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson – közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője azt mondta: értetlenül állnak az elutasítás előtt, részben azért, mert a román fél semmilyen érdemi magyarázatot nem fűzött hozzá, továbbá azért is, mert Magyarország soha nem korlátozta más ország ilyen irányú szándékát.

Elmondása szerint a rendkívüli csalódottságot fokozza, hogy kezdetben nem ilyen hozzáállást tapasztaltak: Titus Corlatean román külügyminiszter az új magyar kormány felállása után kifejezetten pozitívan nyilatkozott a magyar–román kapcsolatok építéséről. Ahogy a szóvivő fogalmazott, bíznak abban, hogy a román külügyminiszter kezdeti pozitív hozzáállása valóban őszinte volt, és ő nem tud erről "az érthetetlen és egyébként az európai gyakorlattal is teljesen szembemenő" döntésről.

A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. Romániában a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredán és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus.