Visszavonul az utolsó bennszülött nyomkereső Ausztráliában

Vágólapra másolva!
33 éven át üldözte a bűnözőket a bozótban. Úgy olvasott a nyomokból, mint más könyvből.
Vágólapra másolva!

Nyugdíjba megy Barry Port, az ausztrál rendőrség utolsó bennszülött nyomolvasója, aki 71 éves koráig üldözte a bűnözőket Queensland észak-ausztrál állam távoli bozótosaiban. Visszavonulásával egy 200 éves hagyománynak szakad vége, amelynek keretében az ausztrál hatóságok olyan bennszülötteket alkalmaztak, akik „úgy olvasnak a nyomokból, mint a könyvből” – írja a Telegraph brit lap.

Barry Port egy folyó partján álló fa alatt született 1942-ben a Lama Lama törzs tagjaként. A nyomkeresés mesterségét apjától tanulta, aki állatokkal foglakozott, és tudta, hogyan lehet megtalálni egy-egy elveszett lovat vagy marhát. Port aztán 33 éven keresztül dolgozott a rendőrségnek, szökött rabokat, lopott autókat, elveszett gyerekeket kutatott fel, de gyakran dolgozott együtt speciális mentőcsapatokkal is.

A Coen nevű városban élő Barry Port szégyenlős, de igen közkedvelt nyomkereső. Egy alkalommal úgy jellemezte munkáját, hogy „csak nézem és követem a nyomokat. Ha keményebb talajra érnek, akkor a törött ágakat keresem. Megpróbálok elibük kerülni. Nagy körben követem őket, ki kell találni, merre indulnak. Nyitva kell tartani a szemed” – idézte a Telegraph egy korábbi rádióinterjúját.

Egyik nyomkereséséből városi legenda is lett. Ekkor egy piti bűnözőt követett, aki a bírósági tárgyalás elől menekült el. Két és fél órás keresés után megmutatta a rendőröknek, hogy hol rejtőzik a szökevény, akiről kiderült, hogy egy távoli rokona. A helyi rendőrőrs vezetője egy másik emlékezetes esetet elevenített fel. Ekkor Port egy autóbaleset helyszínén ránézésre megmondta, mi okozta a balesetet, menyivel ment a kocsi, és megmutatta azt a pontot, ahol a sofőr elrántotta a kormányt.

„Minden úgy történt, ahogy mondta” – idézte a brit lap Matt Maloney őrmestert. „Egy legenda. Mindannyian képesek vagyunk megnézni a dolgokat, de csak kevesen tudjuk igazán szemlélni őket. Ő szemlélni tud.”

Ausztráliában az 1830-as évektől foglakoztattak bennszülött nyomkeresőket a rendőrök, ilyenek segítettek felkutatni Ned Kellyt, a hírhedt ausztrál bűnözőt is. A nyomkeresőket az 1980-as években kezdték leszerelni, és csak különleges esetekben alkalmazták őket. Barry Portot az utolsó ilyenként tartják számon, de most nyugdíjba vonul, igaz, az ABC ausztrál hírportál szerint nem tűnik el teljesen: "Ha kellek, jövök és segítek" - idézték.