Vízalatti felvételt adtak ki a Costa Concordia roncsairól

Costa Concordia
Vágólapra másolva!
Az olasz rendőrségi búvárok videóján belülről is látható a zátonyra futott üdülőhajó.
Vágólapra másolva!

Két és fél évvel a Costa Concordia tengerjáró hajó katasztrófája után publikálta az olasz rendőrség azt a videót, amelyet búvárai készítettek a roncs vizsgálata során. A hangsávot nem tartalmazó felvétel az olaszországi Giglio-sziget közelében mutatja a tengerjárót: 2012. január 13-án itt futott zátonyra, és dőlt az oldalára az üdülőhajó. A balesetben harminckét ember, többek közt egy magyar hegedűművész, Fehér Sándor is életét vesztette.

2013 szeptemberében a Costa Concordiát egy bonyolult, tizenkilenc órán át tartó művelet során egy e célból felépített talapzat segítségével már eredeti pozíciójába állították. A mentésü műveletek azonban jelenleg is tartanak, a tervek szerint az idén nyáron tudják a roncsot elvontatni a tragédia helyszínéről.

Az olasz hatóságok videója még a talpra állítás előtt készült, az elején jól látható, amint a búvárok megközelítik az oldalán fekvő hajóroncsot.

A felvétel első három percében a búvárok a hajóroncs külsejét vizsgálják, majd beúsznak a hajóroncs folyosóira, ahol a vízben elég sok hordalék látható. A videó negyedik percében a Costa Concordia egyik recepcióspultja is jól kivehető, amely alig sérült meg, még az asztalokhoz rögzített monitorok is stabilan a helyükön állnak a díszítésként kihelyezett művirággal egyetemben. A közeli helyiségben lévő kanapék is többé-kevésbé sértetlenek, míg a kicsivel később sorra kerülő bárban a bútorok nagy része össze van törve. Nem sokkal a felvétel ötödik perce körül jól látható az egyik rendőrségi búvár is, aki erős lámpákkal és vízálló kamerával felszerelkezve örökíti meg az eseményeket.

https://www.youtube.com/watch?v=6k70Cy6UW_A#t=208

https://www.youtube.com/watch?v=6k70Cy6UW_A#t=208