Lövöldöztek a Majdanon

Vágólapra másolva!
Négyen sebesültek meg a kijevi Függetlenség terén kitört lövöldözésben.
Vágólapra másolva!

Lövöldözés tört ki hétfőre virradóra a kijevi Függetlenség terén (Majdan), a rendőrség szerint négy ember megsebesült. A táborozó "önvédelmi erők" szerint provokáció történt – jelentette internetes oldalán az UNIAN ukrán hírügynökség.

A rendőrség az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint vizsgálatot indított az ügyben. Ukrán médiaértesülések szerint ismeretlen álarcosok támadtak az önvédelmi erők aktivistáira.

Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester pénteken javasolta az immár fél éve tartó tüntetés résztvevőinek, hogy költözzenek át egy szanatóriumba, és szabadítsák fel a forgalom előtt Kijev főutcáját.

A főpolgármester kizárta, hogy erővel távolítanák el a tüntetőket a térről, mindössze a főváros szélén található szanatóriumokba vagy elhagyott létesítményekbe (úttörőtáborokba) költözést ajánlotta fel.

Közben a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében szakadárok hétfőre virradóra lőtték a kormányerők állásait a Donyeck megyei Ambroszijevszka és Rubizsne településeknél, valamint a Luhanszk megyei Dolzsanszkij határátkelőnél.