Újabb kémügyet vizsgál Berlin

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokat érintő újabb hírszerzési ügyben vizsgálódnak a német hatóságok, miután a múlt héten megfigyelési botrány robbant ki egy német kettős ügynök miatt, aki az Egyesült Államoknak is dolgozott.
Vágólapra másolva!

A német szövetségi ügyészség szerdán megerősítette, hogy újabb kém ügyében nyomoznak a hatóságok, s reggel átkutatták egy gyanúsított lakását és irodáját Berlin körzetében.

A védelmi minisztériumban dolgozott

A Süddeutsche Zeitung című napilap arról számolt be, hogy a férfi a német védelmi minisztérium alkalmazottja, katonai területen dolgozott, és azzal gyanúsítják, hogy kémkedett az Egyesült Államoknak. A védelmi tárca szóvivője az AFP francia hírügynökségnek megerősítette, hogy a minisztérium berkein belül folynak a vizsgálatok. A Süddeutsche Zeitung úgy tudja, a férfit még szerdán kihallgatja a német szövetségi ügyészség.

Német katona

A Die Welt című német lap arról értesült, hogy a gyanúsított a német hadsereg egyik katonája. Szakértők úgy vélik, hogy az újabb ügy a múlt héten őrizetbe vett német kettős ügynök eseténél is súlyosabb lehet.
John B. Emerson, az Egyesült Államok berlini nagykövete szerdán újabb látogatást tett a német külügyminisztériumban, hogy egyeztessen Stephan Steinlein külügyi államtitkárral. Nem tudni, hogy az amerikai diplomatát bekérette-e a külügyi tárca, s hogy szó esett-e az újabb ügyről.

Kémkedett

Múlt szerdán a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egyik munkatársát vették őrizetbe, amiért a vádak szerint az Egyesült Államoknak kémkedett. A média szerint a titkosszolgálat munkatársa információkat szolgáltatott az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési programját vizsgáló német parlamenti (Bundestag) bizottság munkájáról is.

Újabb botrány

Az újabb megfigyelési botrány tovább terheli a Németország és az Egyesült Államok közötti viszonyt, amelyet a tavaly napvilágra került - például Angela Merkel német kancellár telefonjának lehallgatásáról szóló - hírszerzési információk korábban már próbára tettek. Merkel hétfőn Pekingben az Egyesült Államokra utalva úgy nyilatkozott, hogy ha beigazolódnának a vádak, az egyértelműen ellentétben állna azzal, amilyennek lennie kellene a "partnerek közötti együttműködésnek".