Libanonból is lövik Izraelt

Vágólapra másolva!
Izrael újabb légitámadásokat hajtott végre, a két akció hat embert ölt meg.
Vágólapra másolva!

Izrael újabb légitámadásokat hajtott végre péntek reggel a Gázai övezetben, az elsőnek egy, a másodiknak öt halálos áldozata van.

A második támadásban, amelyben az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet egyik tagjának házát vették célba az Egyiptommal határos Rafahban, további 15 ember megsebesült - mondta a mentők szóvivője. Az első támadásban egy 33 éves palesztin férfi halt meg gázai házában.

Az izraeli hadsereg szerint a Gázai övezetből csütörtökön 184 rakétát lőttek ki, amelyek közül 44-et elfogott a Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszer.

Egy tel-avivi katonai szóvivő pénteken közölte: a gázai konfliktus keddi kiújulása óta most először Libanonból érte rakétatámadás Izrael északi részét. Egy lövedéket Metulla határváros közelében találtak meg. Áldozatokról nem érkezett jelentés.

A libanoni nemzeti hírügynökség arról számolt be pénteken, hogy helyi idő szerint reggel fél hétkor két rakétát lőttek ki Libanon déli részéből Izrael felé. A hírügynökség szerint egyelőre nem tudni, ki indította a támadást.

A Gázai övezet ellen július 8-án kezdett izraeli offenzívában már legalább 95-en vesztették életüket, és több mint 500-an sebesültek meg. A "Erős Szikla" fedőnevű hadművelet során az izraeli légierő a hadsereg adatai szerint már közel 900 célpontot támadott meg. Az offenzívának kettős célja van: csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre, és csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát.

Barack Obama csütörtökön felajánlotta segítségét Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek egy tűzszünetről szóló tárgyaláshoz.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a világszervezet Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén csütörtökön kijelentette: azonnali lépéseket kell tenni egy újabb izraeli-palesztin háború megakadályozása érdekében, mert az átterjedhet az egész Közel-Keletre, és tűzszünet elfogadására szólította fel a szemben álló feleket.