Hárman kerültek kórházba a pamplonai bikafuttatás hatodik napján

Vágólapra másolva!
A csúszós utcák nehezítették a bikák elől menekülők dolgát.
Vágólapra másolva!

Három ember került kórházba szombaton a spanyolországi Papmplonában a bikafuttatás hatodik napján. Több ezer ember tette próbára bátorságát és ügyességét az észak-spanyolországi városka csúszós, esőáztatta utcáin a Szent Fermín fesztivál keretében.

Így nézett ki a pénteki futtatás:

Jósé Aldaba, a spanyol vöröskereszt szóvivője azt mondta, hogy szombaton senkit sem ökleltek fel a bikák, de egy futót csonttörés gyanújával kórházba vittek. A városi önkormányzat dolgozói egyébként csúszásgátló folyadékkal permetezték le a szűk utcákat, hogy ezzel is csökkentsék a sérülések esélyét az éjszakai esőzés után. Ennek ellenére két másik ember is kórházba került.

Itt megnézheti lassítva az eséseket:

Az Ernest Hemingway Fiesta című regényében is megörökített nagy múltú rendezvényen minden évben emberek tucatjai sérülnek meg a bikák elől futva a navarrai székhely szűk és kanyargós óvárosi utcáin. A veszélyt kockáztató embereknek 850 métert kell megtenniük. A fesztivál kilenc napig tart. A feljegyzések kezdete óta, vagyis egy évszázad alatt 15 ember vesztette életét a fesztiválon. A legutóbbi tragédia 2009-ben történt, amikor egy 27 éves madridi férfit öklelt fel egy bika.