Népszerű üdülőhelyre lőttek ki gránátokat Egyiptomban

Vágólapra másolva!
A merényletnek sok halottja és sebesültje van.
Vágólapra másolva!

Legalább nyolcan meghaltak és huszonöten megsebesültek Egyiptomban, az Észak-sínai kormányzóságban, ahol vélhetően iszlamisták aknavetőkkel gránátokat lőttek egy népszerű üdülőhelyre vasárnap éjjel.

A gránátok többsége egy katonai ellenőrzőpont helyett az ahhoz közeli lakott területen - többek közt egy házban és egy szupermarketben - csapódott be - jelentette az egyiptomi sajtó. A halottak közül hét civil, a merényletben egy tízéves kislány és egy 12 éves fiú is életét vesztette. Az ellenőrzőpontot ért találatok egy katona halálát okozták.

Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly júliusi megbuktatása óta nőtt az erőszak Egyiptomban. A Sínai-félsziget az iszlamisták fellegvárának számít, az utóbbi hónapokban több támadást is végrehajtottak a rendőrség és a hadsereg ellen.