Vágólapra másolva!
Az orosz államfő a maláj utasszállító repülőgépet ért szerencsétlenségről is tájékoztatta Barack Obama amerikai elnököt csütörtöki telefonbeszélgetésük során, és komoly csalódottságát fejezte ki az Oroszországgal szemben foganatosított újabb amerikai szankciók miatt - közölte a Kreml sajtószolgálata.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin megosztotta amerikai kollégájával a repülőgép-szerencsétlenségről közvetlenül hozzá beérkezett információkat is - írták a Kreml honlapján elhelyezett közleményben.

Az orosz államfő és az amerikai elnök részletesen megvitatták az ukrán helyzetet, s Putyin a délkelet-ukrajnai harci cselekmények azonnali és feltétel nélküli beszüntetésére szólította fel a konfliktusban álló feleket.