Meghalt a dél-koreai halálkomp tulajdonosa

Vágólapra másolva!
Hat hete egy kerti szekrényben találták meg az áprilisban elsüllyed komp tulajdonosának holttestét, de csak egy hete azonosították. A holttest olyan rossz állapotban volt, hogy a hatóságok nem tudják megmondani, hogy mibe halt bele. A férfi felelős lehet a 300 áldozatot követelő kompbalesetért.
Vágólapra másolva!

Az áprilisban elsüllyedt dél-koreai komp tulajdonosának holttestét június 12-én találták meg egy szekrényben, több mint két kilométerre a nyaralójától. Yoo Byung-eun felelős lehet 300 utas, nagyobbrészt középiskolás diákok haláláért – a gyanú szerint szabálytalanul alakították át a kompját, és ez vezetett az áprilisi tömegkatasztrófához.

Bár Yoo Byung-eun tetemét sikeresen azonosították, megtalálásakor a bomlás olyan előrehaladott állapotában volt, hogy a törvényszéki szakértők sem tudták megállapítani, pontosan mi okozhatta a halálát. A vizsgálatok során annyi kiderült, hogy az iparmágnás – aki a Chonghaejin Marine társaság vezetőjeként az elsüllyedt komp tulajdonosa is volt – a halála előtt nem fogyasztott drogot, és mérget sem találtak a szervezetében.

Egy szekrényben találtak rá

A többek között sikkasztással és bűnös hanyagsággal gyanúsított Byung a katasztrófa után hamarosan eltűnt a dél-koreai hatóságok szeme elől. Valószínűleg eddig vidéken rejtőzött, a holttestet legalábbis 2,5 kilométerre a nyaralójától találták meg, egy szilváskertben álló szekrényben – azt azonban nem tudni, hogy saját akaratából bújt el itt, vagy mások rejtették oda a tetemét.

A rendőrséget számos kritika érte amiatt, hogy Yoo Byung-eunt csak a múlt héten azonosították, pedig hat hete egy hullaházban tartották.

A kormány is lassú volt

Az április 16-án elsüllyedt Sewol kompon 476-an utaztak, a katasztrófa során 300-an veszítették életüket. A tragédia hatalmas indulatokat váltott ki, a hozzátartozók Yoo Byung-eun vállalata mellett a kormányt is vádolták, amiért szervezetlenül, nehézkesen fogott hozzá a mentéshez.

A katasztrófa ügyében júniusban két per is indult – az egyikben a komp kapitányát és legénységét, a másikban a Chonghaejin Marine Társaságot vádolják.