Kitoloncolnák Putyin lányát Hollandiából

Vágólapra másolva!
Egy  holland kisváros polgármestere felindulásában arról beszélt, hogy a maláj gép lelövése miatt ki kellene toloncolni az országból Vlagyimir Putyin lányát. A mondatért később bocsánatot kért. Egy brit lap szerint Putyin lánya már nincs is Hollandiában.
Vágólapra másolva!

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin lányának deportálását kérte Hollandiából az egyik holland kisváros polgármestere. Pieter Broertjes, Hilversum város polgármestere szerdán egy rádióinterjúban azt mondta, hogy Marija Putyinának nincs helye a nyugat-európai országban a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövése után.

A polgármester a kijelentésért később a Twitteren bocsánatot kért, elismerte, hogy nem volt bölcs, amit mondott, de a mögötte húzódó kétségbeesés olyasvalami, amit Hollandiában most sokan a magukénak vallhatnak.

Marija egyébként nem Hilversumban, hanem Voorschotenben él holland barátjával, Jorrit Faassennel. A férfi 2010-ben azzal került be a hírekbe, hogy Moszkvában egy közúti elsőbbségadási vitában baseballütőkkel brutálisan megverték azok a testőrök, akik egy ismert bankvezért, Matej Urint védtek. Urin és a hét testőre négy-négy évet kapott. A holland férfi vezető tisztséget kapott a Gazpromnál és a Sztrojtranszgaznál is. Ezeket a tisztségeket 2011-ig töltötte be.

A párnak egy gyermeke van. Voorschotenben három házat vettek. A Hollandiában élő ukránok az MH17-es lelövése óta több tüntetést is tartottak az egyik voorschoteni ház előtt.

A brit Daily Mail a szomszédoktól úgy tudja, hogy Putyin lánya már el is hagyta Hollandiát.