Még erősebb és fejlettebb rakétákhoz juthatnak a szakadárok

Vágólapra másolva!
Oroszország hamarosan - "potenciálisan még ma" - nagy kaliberű, több rakéta indítására alkalmas rendszerek átadására készül a kelet-ukrajnai szakadároknak - jelentette ki pénteken Washingtonban Steve Warren ezredes, a Pentagon szóvivője.
Vágólapra másolva!

"Jelzéseket kaptunk, hogy az oroszok nehezebb és fejlettebb, több rakéta indítására alkalmas rendszereket szándékoznak leszállítani a nagyon közeli jövőben" - mondta Warren. Az ezredes szerint a határ közelébe érkezett fegyverek kalibere meghaladja a 200 millimétert. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy az átadás bármelyik pillanatban megtörténhet.

Warren ezredes kijelentette, hogy az orosz tüzérség továbbra is lövi a határ másik oldalát. Mint mondta, a több napja tartó támadások megkérdőjelezhetetlenül a helyzet katonai eszkalálódását jelzik. A szóvivő ugyanakkor nem válaszolt arra, hogy a Rosztov környékéről érkező lövések milyen veszteségeket okoztak az ukrán hadseregnek.Szavai szerint az Egyesült Államoknak nincs tudomása arról, hogy az ukránok viszonoznák a tüzet Oroszország irányába.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy az eszkaláció miatt az Egyesült Államok fontolóra vette további gazdasági büntetőintézkedések bevezetését. Douglas Lute, az Egyesült Államok NATO-nagykövete, egy, a Colorado állambeli Aspenben megtartott biztonságpolitikai tanácskozáson azt mondta, hogy Oroszország több mint 15 ezer katonát vont össze az ukrán határon. Warren egy közel 12 ezer fős orosz katonai jelenlétről beszélt.