Női bugyikat kaptak a Gázánál szolgáló izraeli katonák

Vágólapra másolva!
Civil segítséget kért a hadsereg az ellátmányozáshoz. A katonák fodros bugyikban járőröznek.
Vágólapra másolva!

A civil társadalomhoz fordult a hét elején az izraeli katonai vezetés, hogy segítséget kérjenek a katonák ellátásához. Azok számára kértek alapvető dolgokat, akik a mozgósítás sietségében nem vittek magukkal elég utánpótlást. A legnagyobb szükség törülközőkre, dezodorokra, zoknikra és alsóneműkre volt. Sok ezer izraeli nő azonban túlságosan is szó szerint vette a felkérést – írja a Times of Israel egyik blogja.

„Szinte bombáztak minket. Nem tudtuk elég gyorsan továbbítani a szállítmányokat” – idézett a lap egy logisztikai tisztet. Az ellátással foglalkozó katonák több ezer csomagot kaptak, amelyeket meg sem néztek, csak küldték tovább a csapatokhoz. Aztán ott, a frontvonalon derült csak ki, hogy több ezer női bugyi is érkezett. Volt olyan egység, ahol szinte csak ilyet kaptak. Mivel azonban nem volt más, kénytelenek voltak felhúzni őket.

„Először egy nagyot nevettünk, de hidd el, ebben végigcsinálni egy hatórás gyalogos őrjáratot, nem valami vicces” – mondta a lapnak egy ejtőernyős. Egy harckocsizó szerint „Végül is nem olyan rosszak. Én is hasonlót szoktam hordani, csak nem fodrosat.” Volt, aki nem vette ilyen könnyedén, egy ultraortodox katona addig járt a parancsnoka nyakára, amíg a parancsnoka becserélte a genitáliáknál kivágott bugyikat rendes férfibokszerekre.

Izrael 18 napja folytat hadműveleteket a Gázai övezetben. A harcok során palesztin részről több mint 800-an haltak meg. Palesztin kórházi források szerint csütörtökön százan haltak meg az izraeli támadásokban, zömük civil. Csütörtökön egy menedékként szolgáló ENSZ-iskolát is találat ért.