Lefilmezte, ahogy a gyerekeit majdnem elsodorta a lavina

Vágólapra másolva!
Gondatlansággal és ostoba felelőtlenséggel vádolják a svájci szakértők azt az amerikai férfit, aki gyorsasági rekordot akart dönteni a Mont Blanc-on, és a gyerekeit majdnem elsodorta a lavina.
Vágólapra másolva!

Patrick Sweeney lefilmezte, ahogy a gyerekeit – akik kilenc, illetve 11 évesek – ledöntötte a lábukról egy mini-lavina, miközben éppen igyekeztek megdönteni a gyorsasági rekordot a Mont Blanc-on.

A felvételt feltette a YouTube-ra is, majd a gyerekeivel együtt interjút adott az egyik amerikai tévétársaságnak is arról, hogyan élték túl a „halál folyosóját”.

Kiakadtak a helyiek

Jean-Marc Peillex, St. Gervais-les-Bains polgármestere – erről a településről indult útnak a család – mélységesen felháborodott a felvétel láttán.

Gondatlansággal vádolta meg az apát és a sajtót is, amiért felkapta az esetet. Ha ez így folytatódik, akkor Európa legmagasabb csúcsa „vidámparkká válik, ahol csendőrök, hegyi mentők és Pamela Anderson siet majd a segítségünkre” – dohogott a FranceInfo rádiónak.

Ostobának tartják

Sweeney azt a gyorsasági rekordot akarta megdönteni a fiával és a lányával, amelyet egy 11 éves londoni kislány tart.

„Ostobasági rekordot próbált dönteni” – vélekedett Denis Crabieres, a hegyi vezetők szövetségének elnöke. Súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a hegymászók a szociális médiát használják kalandjaik népszerűsítésére.

Szerinte Sweeneynek több esze kellett volna, legyen, mint hogy ilyesmire használja a gyerekeit, akiknek fogalmuk sem volt az őket fenyegető roppant veszélyről.

„Eléggé megijedtem”

A kisfiú, JP be is vallotta, hogy „eléggé megijedt”, amikor elsodorta a lavina, és megpróbálta maga fölé lökni a testvérét. Ám szívesen tenne még egy csúcsmászási kísérletet, tette hozzá. A testvére, Shannon azonban ezzel inkább várna még egy évet.

Az azonban bizonyos, hogy St. Gervais-ből nem indulhatnak neki a csúcsnak, a polgármester ugyanis kerek-perec kijelentette: nem látják őket szívesen a településen.

A francia adófizetők állják a cechet

Peillex elmondta a Guardiannek, hogy amióta 2001-ben polgármesterré választották, harcol azért, hogy a hegymászóknak fizetniük kelljen a mentésért, ha a saját hibájukból kerülnek bajba, vagy egyszerűen fölöslegesen riasztják a hatóságokat.

A polgármesternél az verte ki a biztosítékot, amikor egy lengyel hegymászó azért kért helikoptert, mert „fáradt volt”. A hegyi mentőket ugyanis a francia adófizetők finanszírozzák.

Ez nem New York

„A Mont Blanc nem a New York-i maraton. Ez nem egy kellemes séta, hanem hegymászás” – figyelmeztetett, és felhívta a figyelmet arra, hogy pénteken egy ukrán hegymászó éppen ott halt meg, ahol Sweeneyék is bajba kerültek, két ír pedig vasárnap vesztette életét a hegyen.