Megvadult tehéncsorda taposta halálra a turistát

Vágólapra másolva!
Magatartási kódexet dolgoznak ki Ausztriában a túrázók számára, miután egy megvadult tehéncsorda Tirolban agyontaposott egy 45 éves német nőt.
Vágólapra másolva!

A Rajnavidék-Pfalzból származó, Bad Dürkheim-i nő hétfőn a tiroli Stubai-völgyben, egy kerülkerített havasi legelőn haladt pórázon tartott kutyájával, amikor egy 20 tehénből, illetve borjúból álló csorda rátámadt.A túrázót 45 percen át próbálta újraéleszteni a helyszínen az Osztrák Autó-, Motor- és Túraklub (ÖAMTC) légi úton érkezett mentőszolgálata, de a nő belehalt sérüléseibe.

Agyontaposták

Mint a boncolás során kiderült, túl nagy erő nehezedett a nő mellkasára, vagyis az állatok szó szerint agyontaposták. Bár szarvak okozta sérüléseket is találtak az áldozaton, azok nem voltak halálosak.
Az innsbrucki ügyészség eljárást indított ismeretlen tettes ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt, de úgy tudni, hogy az alpesi legelő tulajdonosát nem terheli mulasztás.

Hogyan túrázzunk?

A tragédia nyomán a tiroli agrárkamara magatartási szabályok kidolgozását kezdte meg a havasi vándorok számára. A kódexet a jövő hét végéig fogadja el egy "kerekasztal", majd a szabálygyűjteményt eljuttatják az összes idegenforgalmi létesítményhez és az alpesi tehenészetekbe is. Az ajánlásokat táblákon is kihelyezik a havasi legelők mentén és az odavezető utakon is. Figyelmeztetőtáblák már most léteznek, de ezeket felülvizsgálják.

Nem ismerjük az állatokat

Az osztrák tartomány főállatorvosa, Josef Kössler szerint a gondot az jelenti, hogy a ma embere nem ismeri az állatok viselkedését. A szakember ezért azt tanácsolja a túrázóknak, hogy ne térjenek le a túraösvényekről, kutyát pórázon vigyenek magukkal, de esetleges támadáskor azonnal engedjék el, az állatcsordáktól tartsanak 20-50 méteres távolságot, a teheneket ne ijesszék meg, ne nézzenek a szemükbe, a borjakat ne simogassák meg, veszélyhelyzetben pedig a legfontosabb megőrizni a nyugalmat, nem szabad menekülőre fogni, sem az állatoknak hátat fordítani.

Nagy ívben kerülni

A Négy Mancs állatvédő szervezet általában is a tehéncsordák nagy ívben való elkerülését javasolja, különösen akkor, ha borjak is vannak a felnőtt állatok társaságában. Az egyesület szerint a tehenekben igen erős az anyai ösztön, s e szabály betartásával már sok olyan balesetet sikerült volna megelőzni, amelyben túrázók sérültek meg. Ha mindenképp át kell vágni egy marhalegelőn, azt nyugalmat mutatva, kutyát pórázon vezetve kell tenni - tanácsolja a Négy Mancs.

Egy bika is gyilkolt

Bár a Tirolban szerencsétlenül járt német nő - helyesen - pórázon vezette kutyáját, azt a tehéntámadáskor azonnal el kellett volna engednie, mert az állatokat valószínűleg a kutya jelenléte ingerelte fel. A szokatlan halálesettel kapcsolatban a német bulvársajtó "gyilkos osztrák tehenekről" cikkezik, főleg azután, hogy a tragédia másnapján egy megvadult bika taposta és öklelte halálra 43 éves gondozóját egy stájerországi farmon.