Ebola: Három országtól óvva inti az utazókat az USA

2014.08.01. 09:18

Két amerikai állampolgár már megbetegedett, de ők az ebolás betegeknek segítenek Afrikában. Az Egyesült Államok nincs nagy veszélyben, mert az afrikai országokból nem sokan utaznak oda. 

Az Egyesült Államok járványügyi hatósága (CDC) csütörtökön arra figyelmeztette az amerikai utazókat, hogy a minden korábbinál súlyosabb Ebola-járvány kitörése miatt lehetőség szerint kerüljék el Libériát, Guineát és Sierra Leonét.

A CDC legutóbb 2003-ban adott ki hasonló figyelmeztetést, a SARS tömeges ázsiai kitörése idején. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) csütörtöki összesítése szerint az Ebola-járványban február óta eddig 729-en haltak meg, a vírust 1323-an kapták el. A fertőzöttek mintegy 60 százaléka elhunyt.

Az Ebolát csaknem 40 évvel ezelőtt észlelték először Afrikában. A veszélyes betegség emberi testnedvekkel történő érintkezés útján terjed. Eddig még sem oltóanyagot, sem gyógyszert nem sikerült kifejleszteni ellene.

Tom Frieden, a CDC igazgatója csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok fenyegetettsége viszonylag alacsony, mert Nyugat-Afrikából viszonylag kevesen, negyedévente mintegy 10 ezren utaznak be az országba, legtöbbször nem közvetlen járattal. A CDC szakemberei jelenleg 20 amerikai repülőtéren és határátkelőhelyen vesznek részt az Ebola-gyanús utasok kiszűrésében.

A CDC egyébként a hét elején, a csekély kockázat ellenére is azt tanácsolta az amerikai orvosoknak, hogy ha valamelyik páciensüknél az Eboláéhoz hasonló tünetekkel - hányással, hasmenéssel, lázzal és fejfájással - találkoznak, akkor kérdezzenek rá, hogy nem jártak-e külföldön a közelmúltban.

A CDC-nek jelenleg kéttucatnyi alkalmazottja segédkezik a járvány megfékezésében Nyugat-Afrikában. Az amerikai járványügyi hatóság augusztusban újabb 50 emberét küldi majd a helyszínre.

Libériában már két amerikai segélymunkás elkapta a vírust. Csütörtökön mindkettőjük állapota romlott. Az 59 éves Nancy Writebol misszionárius kísérleti gyógyszert kapott, a 33 éves Kent Brantly doktor pedig egy egységnyit egy általa az Ebolából kigyógyított 14 éves fiú véréből. A Fehér Ház csütörtökön közölte, hogy magánrepülők bevonásával megpróbálják az Egyesült Államokba szállítani a két beteget.

A járványban eddig egy amerikai vesztette életét. A 40 éves Patrick Sawyer, a libériai pénzügyminisztérium egyik vezető munkatársa július 25-én Nigériában halt meg. Itt Monroviából a minnesotai Coon Rapidsban található otthonába vezető útján állt meg, hogy részt vegyen egy konferencián. Sawyer egy Libériában élő nővérétől kapta el a kórt.