Újabb ENSZ-iskolát ért találat a Gázai övezetben

Vágólapra másolva!
Legalább tízen meghaltak, amikor - feltehetően tüzérségi - találat ért egy ENSZ-iskolát a Gázai övezet déli részén - jelentették helyi egészségügyi források.
Vágólapra másolva!

A Rafah városában található épületben, illetve a hozzá tartozó területen több száz, izraeli légitámadások elől menedéket kereső palesztin tartózkodott.

„Az első értesülések szerint sok a halott és a sebesült az UNRWA (az ENSZ palesztin menekültek segélyezéséért felelős szervezete) iskolájában egy támadás után” - mondta az ENSZ-ügynökség szóvivője, Chris Gunness.

Egyelőre egyik, a harcokban részt vevő fél sem vállalta érte a felelősséget, sem Izrael, sem pedig a palesztin szervezetek.

Az izraeli hadsereg közölte: vizsgálják az esetet.