Hawaii kettős hurrikánveszélyben

Vágólapra másolva!
Viharos erejű széllel és áradásokkal fenyegeti a Hawaii-szigeteket a közeledő ikerhurrikán.    
Vágólapra másolva!

Az Iselle hurrikán - amelyben a széllökések sebesség eléri az óránkénti 121 kilométert - várhatóan helyi idő szerint csütörtök reggel, a hasonló erősségű Julio pedig két-három nappal később érheti el a szigetcsoportot. A meteorológusok szerint a második viharrendszer akár el is kerülheti Hawaiit.

A helyi katasztrófavédelem felszólította a lakosokat, hogy állítsanak össze hétnapos tartalékot tartalmazó személyes csomagokat, benne tartós élelmiszerekkel és ivóvízzel. A csendes-óceáni szigeteknek az amerikai szárazföldtől való távolsága ugyanis megnehezíti a készletek sürgős pótlását. A Hawaiian Airlines közölte, hogy ingyenesen átírja a társaság repülőgépeire csütörtökre és péntekre érvényes jegyfoglalásokat.

A Hawaii partjait legutóbb elért hurrikánnak, az Inikinek 1992-ben hat halálos áldozata volt. A vihar 1400 lakóházat romba döntött és 2,4 milliárd dolláros kárt okozott. 1950 óta mindössze három hurrikán érte el a szigeteket, igaz, ugyanebben az időszakban ugyanitt 147 trópusi ciklont jegyeztek fel.