Túl veszélyes a maláj gép utáni kutatás

Vágólapra másolva!
Mark Rutte miniszterelnök szerint egyre rosszabb a biztonsági helyzet Kelet-Ukrajnában.
Vágólapra másolva!

Kelet-Ukrajnában és az MH17-es járat lezuhanásának helyszínén a biztonsági helyzet romlott a nap folyamán, és ez lehetetlenné teszi a szakértők munkájának elvégzését - mondta egy hágai sajtótájékoztatón a politikus.

Hollandia irányításával 70 ausztrál, holland és maláj szakértő dolgozott a helyszínen július 31. óta. Rutte szerint azonban most már túl kockázatos folytatni a kutatásokat. A jelenlegi helyzetben nincs értelme folytatni a műveletet - mondta. A holland kormányfő egyúttal megköszönte az eddigi erőfeszítéseket, és azt ígérte, a kutatást folytatni fogják, amint Ukrajna stabilabb lesz.

A politikus azt is elmondta, hogy miután megkezdték a munkát, és felvették a kapcsolatokat a helyi hatóságokkal, rájöttek, hogy a közvetlenül a katasztrófa után tett erőfeszítések alaposabbak voltak, mint azt gondolták. A helyi hatóságok intenzív kutatást végeztek 800 önkéntes bevonásával.
A repülőgépen szörnyethalt 298 ember maradványait 228 koporsóban szállították eddig el, de nem tudni, hogy hány áldozat testrészei kerültek beléjük.